Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

I. Városaink kialakulása és fejlődése

A virágzó parasztvárosokkal szemben számos régi település elsorvadt, megszűnt vagy jelentéktelen faluvá süllyedt. Karcag folytonossága évtizedekre megszakadt. Félegyháza teljesen puszta volt. Határát egy évszázadon át Kecskemét bérelte. Csaknem nyomtalanul eltűntek Nagyszalonta, Zenta, Szabadka, Kalocsa, Orosháza, Tótkomlós.

A félig katonai, félig polgári lakosságú hajdúvárost nem a természetes fejlődés hozta létre, hanem a szükség. Bocskai István és Báthori Gábor telepítik az első hajdúvárosokat lakatlan falvak helyén azzal a katonai célzattal, hogy a belsőbb területeknek védelmi vonalul szolgáljanak. Településformáik, bár erődítve voltak kezdetleges palánkkal, az alföldi kertes városra

emlékeztetnek. Szoboszló, Böszörmény, Hajdúnánás, Hatháza, Dorog, Polgár és Vámospércs a Bocskai telepítette első hajdúvárosok, mintegy ezer-ezer lakóval, kis belterületen, szűk helyre zsúfolt népességgel. Bethlen Gábor újabb hajdúvárosokat telepített és azokat közös diplomával nemesítette.

A biztonságot ígérő hajdúváros gyors fejlődésnek indul és magához vonzza a pusztuló községeket. így pl. Hajdúböszörmény 57 000 holdnyi külterületébe 10...12 elpusztult falu határa olvadt bele. A hajdúvárosok kerített jellege a török hódoltság végéig tartott.

A királyi területen, Habsburg-Magyarországon más volt a sorsa a Dunántúl és a hegyperemvidék mezővárosainak. Tata, Veszprém, Vár-28

12/b. Debrecen II. József-kori térképe