Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai

19. Hajdúszoboszló

Debrecentől délnyugatra fekvő, Bocskai által telepített hajdúváros. A középkorban a Hunyadi, majd a Szapolyai család, később az enyingi Török család volt a földesura. A török hódoltság alatt jelentős szerepe volt az ország védelmében. Településformája, városszerkezete a hajdúváros sajátosságait mutatja. A XVIII. században katonai jellege megszűnt. Előbb a Hajdúkerülethez, majd Hajdú megyéhez tartozott. Gyógyhely jellege 1925 után alakult ki a területén felbukkanó földgáz és hévíz következtében.

Ma járási jogú város, nem járásszékhely. Területe 42 505 kát. hold. Lakosainak száma 1967 elején 22 000 fő volt. A lakosság 15%-a 18 külterületi lakott helyen él. Közlekedési helyzete kedvező. A Budapest—Debrecen fővonal és a 4. sz. főútvonal mellett fekszik.

Ipara alig van, mezőgazdasága annál számottevőbb. Határának közel kétharmada szántóföld. Jelentős a legelőterület is (19%), amely nagyarányú juhtartást tesz lehetővé. A szántóföldek minősége igen jó. A legelők gyengék, jórészt szikesek. A város kereskedelmét Debrecenből irányítják. Kiskereskedelmi és piacvonzási körzete nincs.

Gimnáziuma van. Általános iskolái nagyon zsúfoltak. Kórháza és rendelőintézete nincs. A lakosság Debrecen egészségügyi intézményeit veszi igénybe.

A város jelenleg két központtal rendelkezik: az egyik a régi városmag körül, a másik a parkosított üdülőtelep. Az üdülőtelep korszerűen fejlődik. A közművesítettség a gázenergiaforrás ellenére lassú ütemű.

Ellátókörzeti népessége Debrecen és más települések közelsége miatt mindössze 34 000 fő.

Irodalom: Győrffy István: Hajdúszoboszló települése. (Bp., 1926. 32. p.)

Csömör Benő—Huszti Elek—Szegedy Jánosné: Hajdúszoboszló. (Debrecen, 1955).

221