Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai

9. Dombóvár

1970-ben lett járási jogú város. Helyzeti energiája révén az őskorba visszanyúló települési folytonossággal bír. Vásárosdombó és Dombóvár elnevezései vásárhelyével és várával vannak kapcsolatban. Már a korai Árpád-korban lakott hely és temploma révén egyházashelyként említtetik. A tatárjárás után felépül lakótornyos vára. Első földesuraiként a vásárosdombói Dombaiak említtetnek, akik közül a jogtudós Dombai Pál tett hírnévre szert. Mátyás korában már jelentős váraljai község vásártartási joggal és mezővárosi ranggal.

Mohács után török kézre jut és egy közigazgatási kerület (szandzsák) székhelye lesz. A török uralom megszűntével új földesurai az Eszterházyak lesznek. Alattuk pusztuló vára elveszti jelentőségét és megfogyatkozott népe a közeli Kakasdombón építi fel új települését. Újdombóvár mint az uradalom egyik gazdasági központja a XVIII. századvégi forrásokban is mezővárosként említtetik.

Urbanizálódásában a múlt század 70-es éveitől a vasútnak, a felszabadulás után pedig nagyszabású iparosításának volt döntő jelentősége. Vasúti csomópont jellege révén a megye legnépesebb községe lett. A felszabadulás után a Láng Gépgyár egyik üzemének idehelyezésével rohamosan haladt a városfejlődés útján. Három új lakótelep, több mint 30 ipartelep, közművesítés, kulturális létesítmények, könyvtár, kórház, iskolák, művelődési otthon és nem utolsósorban három megyére kiterjedő kereskedelmi hálózata az útjelzői városképe emelkedésének.

Kitűnőekafejlődőváros közlekedési viszonyai is: 34 távolsági autóbusz és több mint félszáz személyvonat érkezik és indul naponta Dombóvárról.

Irodalom: Szőke Sándor: Dombóvár. (Pécs, 1965.)

210