Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
VII. Városkultúra
VII. VÁROSKULTÚRA Kialakulása során minden város szellemi középpontja lett annak a területnek, ahová politikai, társadalmi és gazdasági hatósugarai elértek. Ott futottak össze a környék művelődésének szálai. A város formálta vidékének szellemi képét, lelki életét, kultúráját. A szellemi élet gondozása a városvezetés elsőrendű feladatai közé tartozott. Minden város kegyelettel és féltő gonddal ápolta kulturális hagyományait. Büszke volt rájuk. Óvta, fejlesztette őket és szívesen hozott értük áldozatokat. Templom, iskola, könyvtár, múzeum, levéltár, sajtó, könyvesbolt, történelmi és irodalmi társulatok, dalárdák, olvasókörök, társadalmi és művelődési egyesületek és a helyi talajból fakadó egyéb kultúrintézmények alkották városaink szellemi birtokállományát. A korai feudális korban az írásbeliség szűk határok között mozgott. A világi és egyházi földesúr alakította vidékének szellemi életét. A városkultúra ápolásában külön hely illeti meg a királyi városokat, az egyházi központokat és azokat a mezővárosokat, amelyekben főúri udvarok, kastélyok voltak. Az első városkultúra egyházi jellegű. Gyökerei a templom és iskola körül sarjadnak. A templom a kultúra forrása és az írásbeliség kiindulópontja. A templom körül kibontakozó szellemi életnek első hajlékai a kolostori, káptalani és székesegyházi iskolák, amelyeknek felső tagozatában a papi pályára készülő növendékeket oktatják. Jelentősebb városainkban, az egyházmegyei és esperesi kerületi székhelyeken, mint pl. Pécsett, Budán, Székesfehérvárott, Pozsonyban, Nagyszombaton, Esztergomban, Gyulafehérváron, Kassán, Kolozsvárott stb. működnek a latin nyelvű írásbeliség szolgálatában álló egyházi iskolák, amelyek rendi érdekeket is szolgálnak. Ez iskolák egyike-másika az elemi ismereteken túlmenő képzést is nyújt. Egyesek közülük magasabb iskolává, akadémiává, főiskolává, egyetemmé fejlődnek. Ez iskolák latinul író szerzetesnövendékeinek tollából születnek meg korai középkori forrásaink, az oklevelek, geszták és legendák, amelyek szerzőik osztályhelyzetéből kifolyólag nem a nép, hanem az uralkodó osztály ideológiáját tükrözik. A városkultúra egyházi jellegét a XIV.—XV. században a polgárság igényei kezdik háttérbe szorítani. A XIV. századi városfejlődés során kiszélesedik, és világias vonásokat is nyer az iskolák hálózata. Az Anjouk és Hunyadiak alatt beálló társadalmi munkamegosztás tovább fejleszti az írásbeliséget. A fejlődő iparnak és kereskedelemnek fokozott mértékben van szüksége az írásra. A városok által fenntartott iskolákban megkezdődik a polgárság gyermekeinek oktatása. A fejlődő árutermelés viszonyai között nemcsak a polgárságnak van szüksége az írni tudásra, hanem a nemességnek is. A hazai és külföldi iskolák és főiskolák szakpályákra is (jogász, nótárius stb.) előkészítenek. Emelkedik a külföldi iskolákat járt világi tanulók száma. A XV. században már nemcsak az ipari városok, 1 81
