Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

I. Városaink kialakulása és fejlődése

A mezőváros fontos állomása a városfejlődésnek. Néhány alapított vagy folytonossággal bíró várost leszámítva, minden város átment a mezővárosi fokozaton. Egyesek a mezővárosi fokon megrekedtek, mások a királyi városok sorába emelkedtek. Mindig a városképző erők döntötték el az egyszerű falvakból kiemelkedő települések sorsát. Bácskai vizsgálatai szerint a XV. századvégi árutermelés színvonalán csak a küI- és belkereskedelem útjához közel eső, 20...30 település emelkedett valódi várossá. A gazdasági és jogi értelemben városnak tekinthető helységek száma a XV. század folyamán nem változott. A civitas és oppidum (város és mezőváros) és az utóbbin belül királyi mezőváros és földesúri mezőváros terminológiája felváltva fordul elő a városszerű települések megjelölésében. Végül is a civitasban és oppidumban állandósul. A fallal körülvett civitas a teljes polgári szabadságot élvező lakosság településhelye volt, a városfal nélküli oppidum a földesúri előjogokkal korlátozott mezővárosi polgáré.

A kezdeti szakaszban a kis lélekszámú apró falvak közül kiemelkedő gyepűmenti őrszállások és kapuközségekből kinőtt települések körül van megmozdulás. Ezek egyúttal egyházashelyek is voltak, amelyekre I. István törvénye szerint 10 falu népe járt templomba. Az egyházashely többnyire vásárhely is volt. Vasárnapi piacán árukat cseréltek, vettek és eladtak. Ez a magyarázata annak, hogy egyházashelyeink egy része mezővárossá fejlődött.

Az udvarhelyek voltak a vásártartás állandósuló helyei, amelyeket a XI. századtól kezdve mint heti vásárhelyeket a hét különböző napjáról neveztek el.

A vásárhelyeknek a városfejlődésben való jelentőségére újabban Major Jenő kutatásai mutattak rá (A magyar városok és városhálózat 14 kialakulásának kezdetei. Településtudományi

Közlemények, 18.). Tanulmányában nem kevesebb mint 112, a XI—XII. századból származó vásárhelytípusú középkori helynevet sorol fel a vásár napja szerint csoportosítva. Ezek közt szerepelnek: vására, vásárhely, vásárosfalu. Továbbá a hét napjai: Hétfőhely, Keddhely, Szerdahely, Csütörtökhely, Péntekhely, Szombathely. Jellemző, hogy a felsorolt vásárhelyek az ország legjelentősebb kereskedelmi útvonalai mentén feküdtek, köztük az ún. Marhahajtó út vagy Mészárosok útja mellett. Közel 50 vásárhelyről sikerült kimutatnia, hogy szomszédságukban iparosok és kereskedők éltek. Megfigyelései során sajátos gazdasági települési szerkezetre bukkant, amelyre az jellemző, hogy viszonylag kis területen egymás mellett találhatók különböző iparosok, elsősorban kovácsok és kereskedők falvai, továbbá vásárhelyek, kolostorok és várak. Megfigyelése szerint valamennyi Igrici nevű falu vásárhely közelében fekszik, akárcsak a szerzetesrendek kolostorainak jórésze. Mindez arra vall, hogy a vásárhelyek nemcsak az áruk kicserélésének színhelyei, hanem a környék népeinek találkozóhelyei is voltak.

Nem lehet a vásárhelyeket általában úgy tekinteni, mint a későbbi városok őseit, mert csak egy részükből lett város vagy mezőváros. Mégis számottevő szakaszát képezik a magyar városfejlődésnek. Ugyanis a város belterülete és a vásárhely közt szoros kapcsolat volt. Egyes vásárhelyek beolvadtak a város belterületébe. Több, eredetileg piacnélküli város, mint Esztergom, Győr, Sopron, Buda belsővárosába utólag kerül be a piactér.

Vásárhelyből alakult, ma is városrangú települések többek között: Nagyszombat (Pozsony m.), Rimaszombat (Hont m.) Szombathely, Hódmezővásárhely, továbbá az erdélyi Marosvásárhely, Kézdivásárhely és Csíkszereda. A városoknál kétségtelenül a nevet adó „vásárhely” volt