Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
V. Városképek és városalaprajzok
lekszáma gyorsan emelkedik a pusztuló községek beolvadása folytán. Lényegesen átalakult a külső képe az úgynevezett palánkvárosoknak, a hódoltsági terület azon városainak, amelyekben a török tartósan megvetette a lábát. Ilyennek tekinthetők a török katonai és polgári igazgatás központjai: az ejalet- és szandzsákszékhelyek. Közülük egyesek iparos és kereskedelmi központokká is váltak. E városokat a török bentlakása megóvta a pusztulástól, és külsejüknek a hosszú megszállás során jellegzetes keleti vonásokat adott. A török bennük berendezkedett, a régi várat megerősítette, és a várost a maga igényeihez alakította. Élesen elkülönült a keresztény lakosságtól. O maga a palánkkal, bástyás falakkal, tornyokkal megerősített belsővárban lakott. Az erődítmény nagyszámú állandó lakosságot vonzott. A vár és belsőváros kibővült a keresztények által lakott városrészekkel: a váraljával, párkánnyal, tabánnal, a kapuk elé telepített külvárossal. A palánk nyújtotta biztonság és életlehetőség a közeli és távoli vidék nagyszámú lakosságát vonzotta a palánkváros körzetébe. E városok települési gócok lettek. Körülöttük a váraljai falvak egész sora keletkezett, és számos elpusztult falu épült újjá. Még a legkisebb várak, őrhelyek vonzásterülete is legalább néhány falura kiterjedt. A vár és védőfal szűk helyre zsúfolta a palánkváros lakosságát. Emiatt a várvároshoz hasonlóan, magasbanyúló, vertikális építkezést folytattak, ami városkülsőt adott az aránylag kis helyeknek is. Sajátosan keveredett a palánkvárosban kelet életformája a magyar föld levegőjével. A középkori magyar vártelepülés formája megmaradt bennük, mert lényegében a török erődítmény alig különbözött a magyar vártól, de keleties vonásokat kaptak a török által épített kaszárnyák, dzsámik, minaretek, fürdők, mecsetek és a tabánba 130 települt idegen lakosság bazárai révén. E városoknak falaik és a török védelem sok erőt adott. Fejlesztette és megóvta őket a pusztulástól, de sok megpróbáltatást is jelentett. Állandó csataterek lévén több ízben gazdát cseréltek, és egy-egy török hadjárat során a királyi területen fekvők is érzékeny károkat szenvedtek. A keleties városképű palánkvárosoknak egész sorát találjuk a hódoltsági területen, a felvonulási utak mentén, a folyóvölgyekben, az útelágazódásoknál és a határzónán. Számuk a hódoltsági terület változásaival fogyott és emelkedett. Palánkváros volt a Maros síksági szakaszán : Lippa, Nagylak, Csanád, Aradot a török 1552-ben építi ki palánkvárossá. Gyula szandzsákszékhely, a Körösvölgy kulcsa. Erős vára, kétpalánkos külvárosa van, ezernél több zsindelyes házzal. Szarvasnak négyszögű, négybástyás vára van, a Körösből táplálkozó vízárokkal, és a Körösön átvezető híddal. A XVII. századbani elpusztulása után a török újból felújította. Hatvan nagy terület kulcsvárosa. Bástyás falakkal, várral, palánkkal. A végvári harcok során több ízben elpusztult. A török mindannyiszor felépítette. Szolnok a keleti országrész fontos szandzsákvárosa. A Tisza és Zagyva felé megerősített hídfővel; városszerű településformával, várral és tabánnal. Eger a legfontosabb védelmi pont a Bükk hegység délnyugati lábánál a síkság és a hegyvidék felé. A 91 éves török megszállás alatt teljesen keleties városkülsőt kapott faházai, fürdői, dzsámijai, mecsetjei, minaretjei révén. Élénk ipara és kereskedelme van. Szeged is palánkváros, a Maros—Tisza-szög kulcsa. Három különálló részből áll: Vár és palánk, Alsóváros, Felsőváros. Mindegyik külön igazgatással. Szeged palánkja a török hódoltság végéig fennállott. Egykor virágzó ipara és kereskedelme lehanyatlott. Kun pusztákból álló határaiért állandó harcban állott Dorozsmával. A Dunántúl és a Duna mentén fekvő települések között Mohács, Baja, Vác, Székesfehérvár,
