Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

V. Városképek és városalaprajzok

rétegként élnek tovább, de egykori funkciójuk az alaprajzból nem tűnt el teljesen. Sopiane, a mai Pécs, római táborhelye a székesegyház körüli magasabb lapályon terült el, ahol az utcahálózat jelenleg is a régi római táborra mutat. A római Savaria helyén felépült Szombathely területét részben ma is ép római csatornák szelik át. Felettük kikövezett római utcák vonulnak, amelyeknek mindkét oldalán házsorok, köztük nagy épületek falai mutatkoznak. A napfényre került leletek szerint a mai templomtér Savaria fóruma lehetett. Savaria központja a mai belváros területén állott. Arrabona, a mai Győr területén talált homokkövekből épült római falak tanúsága szerint Győr belvárosa egykori római ősének is központja volt. A vizektől is védett, emelkedettebb helyeken állottak a római castrum, és a vagyonosabb római polgárok lakóházai. Fontos katonai és kereskedelmi központ volt, ahonnan négy útvonal ágazott el: Aquincum, Vindobona, Savaria és Cimbriana felé. Sopron ovális városmagja a kelta időkből származik. Ebben helyezkedett el a római, később a magyar és német város is a városfalakhoz igazodó orsó alakú utcahálózatával. Római romokon épült fel számos magyar város erődműve. így pl. az erdélyi Gyula a római Apulum kövéből építette fel székvárosát, Gyulafehérvárt.

Egyes források szerint a városok romanizált lakossága a népvándorlás idején is helyén maradt. Jordanes tanúsága szerint Attila halála után sok város virágzott Sirmiumtól Vindobonáig. Mihály patriarcha feljegyzi, hogy a római városok lakosságát nem bántották a hódítók, csak megadóztatták. A folytonosságra utal az is, hogy a sisciai és sirmiumi pénzverdék pénzeit a IV. század végéig használhatták fizetési eszközül. A római város alapfalain felépült Arrabonáról a VII. század körül élt Ravennai névtelen földleíró is megemlékezik.

A középkori városképet legtisztábban a török által megkímélt hegyvidéki városok őrizték meg. De felvilágosítással szolgálnak az írásos feljegyzések is, és a későbbi építkezések során készült várostervek. A középkori város eredetileg kisméretű volt, és általában két különálló részből állott: a várból (akropolis, fellegvár) és a váraljából (suburbium, alsóváros). A várat hegyoldalban, útkereszteződésnél, általában védelmet nyújtó helyen egy-egy uradalmi központ, folyami átkelőhely, egyházi vagy világi hatóság védelmére építették. Rendesen előbb épült fel a vár, mint a város. Kezdetben a vár közelében csak jelentéktelen kis falvak voltak. A vár egy nagyobb területnek katonai, majd gazdasági központját is jelentette. A vár területéhez (megyéjéhez) több község, néha mezőváros is tartozott. Ritkábban fordult elő, és csak a magyar város későbbi korszakaiban, hogy már meglevő és virágzásnak induló kereskedelmi telepet, vásárhelyet erősítettek meg falakkal. Különálló részek voltak a vár és a város. A legtöbb vár két részből állott: belső és külső várból. A vár körül, a védőfalakon és árkokon belül épült ki az ó- vagy belváros. A belsőváros területén a várfal szűk területre szorította a lakosságot, és a lélekszám emelkedésével zsúfolt építkezésre, a belső telkek felaprózódására vezetett. Ezért a hosszanti tengellyel párhuzamosan haladó utcák és az ezekre merőleges harántutcák apró telektömböket alkottak. A főirányt követő útvonalak egy-egy bástyatoronnyal megerősített városkapuba torkollottak. A felaprózódott telkeknek nemcsak az utcafrontja, hanem udvar felőli része is teljesen beépült. Előfordult, hogy az udvaron keresztbevont boltozat fölé is építettek. Csupán a középen maradt egy, legtöbbször derékszögű négyszög alakú tér, a vár piaca, ahol a legfontosabb épületek emelkedtek. Ha a falakkal körülvett terület szűknek bizonyult,