Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
IV. Jogi szervezet
3. A POLGÁRJOG A városjog tulajdonképpeni élvezője csak annak polgára volt. Kezdetben minden különösebb formaság nélkül be lehetett kapcsolódni valamely kiváltságos hely életébe. Városalapító királyaink szívesen fogadták a városbaköltözést, és a betelepülőknek különböző könnyítéseket adtak. A XIII. században a városi közösség már bizonyos feltételekhez szabta a beköltözést. Megkívánták, hogy a beköltöző legalább magánjogilag szabad legyen. A későbbi értelemben vett polgárjog fogalma (ius civile, Bürgerrecht, polgárjog, civilitas) a XIV. század folyamán alakult ki. Jogilag egységes polgárosztály a magyar középkorban nincs. A sokféle privilégium szőkébb és tágabb körű jogokat adományoz a különféle városok lakóinak. Ilyen értelemben a középkorban csak budai, szegedi, kassai, gönci, brassói stb. polgárokról beszélhetünk. A polgárjog mindig csak bizonyos város területére vonatkozott. A városi jog ugyanazt a szabadságot biztosította a polgárnak a saját városa területén, mint ami megillette a nemest az ország területén. A polgárjog megszerzésének feltételei idővel megnehezedtek, és a város jogi kialakulása során más-más feltételekhez voltak kötve. A polgárjog lesz az alapja minden érvényesülésnek a városi magán- és közéletben, így a rendi korszakban a céhhez való tartozásnak is. Trencsén 1402-i privilégiuma szerint csak a városi magisztrátus jogosult polgárok felvételére. Csak feddhetetlen életű, jóerkölcsű egyén számíthat felvételre. A leendő polgárnak két kezessel (fideiussor, Bürger) kellett a hatóság képviselője, rendesen a bíró előtt megjelennie. Esküt kellett tennie a király iránti hűségre, és a város elöljárósága iránti engedelmességre. Egyes városok megkívánták a felvétel feltételéül a há- 1 08 zaséletet. A városkönyvekben olvasható polgári esküminta közelebbről tájékoztat az egyes városok felfogásáról. A felveendő polgárnak meg kellett fogadnia, hogy a város területén meghatározottidőn belül, rendesen egy év és egy nap alatt ingatlant szerez, és a városból 3 évig nem költözik el. Ezután beírták a polgárt a város polgárkönyvébe (matrica, matricula civium, liber civitatis, album neocivium). A XV. századi polgárkönyvekben megtaláljuk a polgár személyi adatait, és rövid minősítését is. A polgár a polgárjog elnyeréséről bizonyítványt, oklevelet (litterae concivilitatis) vámpasszus-levelet is kapott, amely a város privilégiumának élvezésére jogosította. Bizonyos felvételi illetéket fizetett terményben vagy készpénzben, amelynek öszszegs koronként és városonként különböző volt. így pl. Szombathelyen (1828-ban) 57 forint. Ugyanitt 1830-ban előírják a polgárjog elnyeréséhez a magyar nyelv ismeretét. A város kötelékébe való felvétel feltételeit a városok maguk határozzák meg statútumaikban. Általában minden törvényes születésű, tisztes szülőktől származó, jóravaló egyén elnyerhette a polgárjogot. Kivételt képeznek a tényleges katonai szolgálatot teljesítők. Nem kaphattak polgárjogot a zsidók és cigányok. Egyes városok bizonyos nemzetiségűek felvétele elől zárkóznak el. Az erdélyi szász városokban magyar embernek nehéz volt bejutni a polgárok közé. Felvidéki városaink gyakran ragaszkodnak a felvételnél a német származáshoz. Egyes városok tartózkodnak bizonyos mesterséget űző egyének felvételétől a helybeli iparosok érdekében. A felvételnél figyelembe veszik a vallást is. A XVIII. században a Habsburg uralkodók igyekeznek a városokban a polgárság katolikus többségét létrehozni. Ezért 1733-ban királyi rendelet intézkedik a felvett polgárok jegyzékének-a Helytartótanácshoz való beküldésére. A városok nem szívesen látják e rendelkezést és húzódoznak e felszólítás teljesítésétől.
