Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

IV. Jogi szervezet

ként választják. A felső-magyarországi városokban és a bányavárosokban az volt a gyakorlat, hogy a communitas választ 10 tanácsnokot, az új bíró pedig kijelöl kettőt. A XVIII. századtól kezdve élethossziglan tartott a tanácsnokok megbízatása. Ez sok bírálatra és visszaélésre adott okot és számos városban bizonyos klikkrendszer kialakulásához vezetett. A statútumok a tanácsosoktól pontosságot és példaadó magatartást követeltek. Nem érintkezhetnek magukhoz nem illő személyekkel, és adniuk kell a külső megjelenésre. Ruhájuk is méltó legyen a tisztességes városi polgárhoz. Nagykőrösön Balia Gergely Nagykőrösi Krónikája szerint „a tanácsbeliek mind szakállas emberek voltak, jó ért-elméjű öregemberek. A tanácsházban mind fehér ruhában, mind köpönyegformában mentek a gyülekezet elé. Más földesurat, mint a királyt, nem ismertek. A bíráskodásban kollektive részt vettek. Mikor valaki a lakosok közül büntetésre méltónak ítéltetett, azt ponyvába betakarták, és mindegyik tanácsbeli személy a bíró után egyet-egyet csapott a bűnösön.” Egyes városokban a Tanács tagjai között nemesek is szerepelnek, sőt néhol hagyományos arányszám alakul ki a polgári és nemesi tanácstagok között. Eleinte az egész tanács, minden szenátor, részt vett a jogszolgáltatásban. Ezután az a gyakorlat alakul ki, hogy csak egyes szenátorok vesznek részt benne, de azok rendszeresen. Tehát a tanácsból kiválik a törvényszék, majd végül ebből is kikülönül a büntető törvényszék. Pest városában például külön büntető vagy fenyítő törvényszék volt.

A rend fenntartását a városkapitány végezte. Az ő kezéhez szolgáltatta a város a zsoldosok fizetését. Tanácsosi fizetésén kívül külön díjazást kapott. Kisebb ügyekben ítélkezett is. Az ítéletek végrehajtásáról gondoskodott. A rend és tisztaság fenntartása is az aiája rendelt tisztviselők és rendőri közegek segítségével az ő

feladata. Alárendeltjei voltak a cirkálók és poroszlók. Ilyennek tekinthető a középkorban a preco vagy pristaldus, akinek feladata a bűnösök üldözése és az idézések kikézbesítése. Hasonló feladatot végeztek a kisbírák, tizedesek és hajdúk.

Több helyen a városkapitánynak volt alárendelve a fertálymester (Viertelmeister) és a rotmeister. A város negyedekre volt felosztva, a negyedek pedig tizenkettedekre. A negyedek élén állott a fertálymester, a tizenkettedek élén pedig a rotmeister. Ők hirdették ki a Tanács határozatait. Ügyeltek arra, hogy engedély nélkül semmiféle gyűlést ne tartsanak. Az ítélet végrehajtását is ők végezték darabontok segítségével. A rendőri szabályokat az év bizonyos napjain közhírré tették. A fertálymesteri intézmény később egyes mezővárosokban is meghonosult kvártélymester néven, és feladatai közé tartozott a katonaság elszállásolása, és a vele kapcsolatos tevékenység. Több magyar városban előfordult, és a XIX. századig fennállott a tizedes beosztás is.

Fontos hivatalt töltött be, és számos városban a Tanácsnak is tagja volt a jegyző (nótárius, scriba, Stadtschreiber). A jegyzői tisztség már az Anjou-korban előfordul. Ő a város legképzettebb és a város jogát leginkább ismerő tisztviselője. A jegyzőt kezdetben a város közönsége, majd a tanácsosok választották, illetve meghívták vagy felfogadták. Ő az írásbeliség intézője, a tanácsülések és más értekezletek és gyűlések jegyzője és az irattár őrzője. Ő írta be az ítéleteket a város törvénykönyvébe, vezette a számadáskönyveket. A jegyző felesküdött tisztviselő volt, aki ígéretet tett, hogy a város ügyeiben a legjobb lelkiismerete szerint fog eljárni. Tevékenységét a városbíró és a mellérendelt esküdtek ellenőrizték. A jegyző tisztsége állandó természetű volt. Ragaszkodtak hosszú évek során nyert tapasztalataihoz, és 1 03