Bobrovszky Jenő et al.: Az új növényfajták állami minősítése és szabadalmi oltalma (Budapest, 1987)
II. Az uj növényfajták jogi oltalmának kialakulása nemzeti és nemzetközi szinten
3/ Az uj növényfajták oltalma nemzetközi szinten A növénynemesitok és szervezetek, különösen az ASSINSEL /Növénynemesitők Nemzetközi Szövetsége/ kezdeményezései nyomán 1957 és 1961 között több nemzetközi értekezletet tartottak, és ezek eredményeként 1961.december 2-án létrejött az uj növényfajták oltalmára vonatkozó Egyezmény, amelyet 1972-ben és 1978-ban felülvizsgáltak. Az uj növényfajták jogi oltalmának nemzetközi szinten való rendezését az tette szükségessé, hogy az egyes országokban engedélyezett jogok /akár szabadalom, akár pedig fajtaoltalmi vagy szerzői tanúsítvány formájában/ területileg korlátozott hatályúak, csak az adott országra terjednek ki. Ennek következtében az uj növényfajták oltalmazása csak úgy biztosítható, ha azokat valamennyi, a növényfajta értékesítése szempontjából fontos országban bejelentik. Ahhoz viszont, hogy a külföldiek jogszerzése ne ütközzék akadályba, biztosítani kell egyebek között az egyes országokban a jogi szabályozás elveinek lehető közelítését, a külföldieknek a belföldiekkel való egyenlő jogállását és a hazai bejelentéssel szerzett elsőbbség megőrzését. Mindezek biztosítására jött létre a fentiekben megjelölt sokoldalú nemzetközi egyezmény, amely tehát nem hozott létre nemzetközi oltalmat, hanem csak az egyes nemzeti oltalmi rendszerek között teremtett a külföldiek jogszerzését segitő közvetítő mechanizmust. Az uj növényfajták oltalmára létesült Nemzetközi Egyezménynek 1987. január 1-jén 17 tagországa volt: Belgium, Dánia, Franciaország, NSZK, Magyarország, Írország, Izrael, Olaszország, Japán, Hollandia, Uj-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Svédország, Svájc, Nagy-Britannia, USA. Magyarország 1983. április 16-i hatállyal csatlakozott az Egyezményhez. 22
