Lazányi János (szerk.): Teichmann Vilmos élete és munkássága (Nyíregyháza, 1998)
Teichmann Vilmos munkássága
Teichmann Vilmos élete és munkássága 37 5. A fitoftórával szembeni rezisztenciára a nemesítést meg kell indítani a dunántúli területek számára, a rendelkezésre álló alapanyagok és módszerek felhasználásával. 6. Áz exportlehetőségek érdekében meg kell szervezni a magyarországi burgonya fajták és az elismerés alatt álló fajtajelöltek folyamatos fitoftora és rák-vizsgálatát. 7. Szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a Gross-Lüsewitz-i intézettel és munkatársaival személyes tapasztalatcserék szervezésével és kölcsönös fajtacserékkel. 8. Schick és Hamann professzorokat meg kell hívni tanácsadói látogatásra. Teichmann Vilmos (1956) cikkében a 25 éves Gülbaba fajtáról ír. Rövid történeti áttekintést ad a burgonyanemesítésről. Az I. világháború előtt csak az ösztönös kiválogatáson alapuló népi nemesítés eredményeképpen alakultak ki az úgynevezett tájfajták. A háború után megindult a kereslet a burgonya vetőgumó iránt, így alakulhatott meg az első tudományos alapon nyugvó burgonyanemesítő telep 1919-ben az Eszenyi-féle bérleten, Tomyospálcán. Itt már klónszelekció, fajtafenntartó nemesítés és vetőgumó-termelés is folyt. A nemesítésben és fajtafenntartásban alkalnv zfák a klónozást, míg a vetőgumó-termelésben a szigorú szelekciót. Az egyes növények kiónjait is külön-külön vetették és több éven át összehasonlító kísérletben vizsgálták, hogy a valóban egészségesebb és termőképesebb típusokat vigyék tovább. Azokat a kiónokat, amelyek több éven keresztül jelentősen felülmúlták a köztermesztésben lévő fajtákat, néhány évi kísérlet után bejelentették, fajtaklónozással fenntartották és a vetőgumótermelés szabályai szerint szaporították. A nemesítő munka eredményeként újabb fajták jöttek létre: Gondüző, Áldás, Szeszöntő, Nemes rózsa. Ezek közül nem mind terjedt el a köztermesztésben. Kimagasló eredménynek tekinthetjük az 1930-ban forgalomba hozott Gülbaba fajtát, amely 40-50 %-kal adott több termést, mint a Korai róz. a, ezért vetésterülete ugrásszerűen megnőtt és a gazdaság nem győzte az igényeket kielégíteni. Negyedszázados pályafutása alatt sok csapás érte. Három éve volt a közteímesztésben, amikor egy fertőző hervadás csaknem teljesen elpusztította. Az állomány 97-98 százaléka vékony csírás lett, amely alkalmatlan volt a vetésre. „Itt a Gülbaba halála!” -
