Lazányi János (szerk.): Teichmann Vilmos élete és munkássága (Nyíregyháza, 1998)

Teichmann Vilmos a kortársak szemével

Teichmann Vilmos élete és munkássága 205 A bírálat nagyon szigorú volt, ezer anyatő közül jó, ha 3 megmaradt. Az ezres ágyak már nem a tenyészkertben voltak, hiszen azok már szaporításnak számítottak. Idejének jelentős részét télen a laboratóriumban töltötte keményítőméréssel és az étkezési tulajdonságok meghatározásával. Tomyospálcán Mizsák Pali bácsi volt az állandó segítsége. Nyáron a tenyészkertben betanított lányok és fiúk dolgoztak, hiszen nemcsak burgonyát nemesített, de napraforgót és rozsot is. A burgonya forgalmazásával kapcsolatos teendőket Eszenyi József látta el. így történhetett meg, hogy egyszer jó minőségű kifli burgonyát rendelt Teichmann Vilmostól a Gundel étterem számára, ugyanis az Áldás magas keménytőtartalma miatt szétfőtt. A javított kifli burgonyából, amelyet nem minősítettek, minden évben 500 mázsát vásárolt a Gundel étterem, igen jó áron. A bérlet 1937-ben megszűnt, és Teichmann Vilmos Orbó pusztára került. A tomyospálcai intéző, Fördős József Mándokon folytatta a munkát Mizsák Pál irányításával. Én is ott dolgoztam, amikor 1942-ben meghallottam, hogy az állam megvette a kisvárdai Diener birtokot, és növénynemesítő telepet alapít. Átmentem, jelentkeztem, így megalapításától kezdve dolgoztam a Kisvárdai Magyar Királyi Növénynemesítő Telepen. Mizsák Pali bácsi 1947-ben került a telepre. A front 1944. november 3-án érte el Kisvárdát. Teichmann Vilmosék október közepén mentek el. Nem akartak menni, de muszály volt. Most is emlékszem, mikor mondta, hogy vigyázzak a fajtagyüjteményre és a burgonya törzsekre. A keresztezésből származó magvakat bepakolta egy ládába, és a csillagfürt tenyészanyaggal együtt magával vitte. Elképzelhető, hogyan éreztem magam. Az a szerencse, hogy mindenkinek ki tudtam adni a komenciót. A teheneket a cselédházak kamrájában rejtettük el. A búzát a feldolgozó épület lépcsőfeljárója alá falaztuk be. A leföldelt burgonya szaporító anyagot 1945-ben én vetettem el, mert a földosztás során a telep földjeit is kiosztották. A kapott 4 hold földemből 1.5 holdat foglalt el a tenyészanyag. Az eldugott tehenekkel szántottunk, a tenyészkerti munkákat önállóan végeztem. 1946-ban ismét megalapították a gazdaságot, és közösen műveltük a gazdaság földjeit Bajusz Sándor telepvezető irányításával. Csák Elemér, Szabó Miklós, Gyarmati István és a

Next

/
Oldalképek
Tartalom