Lazányi János (szerk.): Teichmann Vilmos élete és munkássága (Nyíregyháza, 1998)
A nemesítői hagyományok ápolása
Teichmann Vilmos élete és munkássága 159 Aranyalma (1936), Eszenyi nemes rózsája (1938), Szeszöntő (1938), Gondüző (1938) és a Korai sárga (1939). Munkáját nehezítette, hogy a tomyospálcai telep bérlete 1939-ben megszűnt, és tevékenységét Eszenyi dunántúli birtokán Orbón, majd Ujbereken folytatta. A Földművelésügyi Minisztérium felkérésére 1943-ban megkezdi a Kisvárdai Növénynemesítő Telep szervezését a Diener uradalomban. A telepre először 5 kertész családot szerződtetett, közöttük Tóth Pétert, a későbbi parádéskocsist. A dohánykertészek szerződtetése bizonyára célzatos volt, hiszen már az első év tavaszán segítettek a burgonyamagoncok melegágyi nevelésénél. A telep felszereltsége 6 pár ló- és 1 pár bivalyfogatból állt, amely később a tehenészetben dolgozott. Nemzedékek nőttek fel a telepen, közöttük Illés Jánosné, aki 1942-től, és Kállai István, aki 1944-től nyugdíjazásukig dolgoztak a telepen. Később gyermekeik is a kísérleti telepen kaptak munkát, hiszen rang volt a szakmunkás csapatban dolgozni. A háború utáni nehéz években sok lány kereste meg itt hozományát, hiszen a telep 100-200 embernek adott időszakos munkalehetőséget. A háborús események miatt a Teichmann család 1944-ben menekülni kényszerült, és a telepről Csongár Ferenc, a derék gazda gondoskodott, aki a búzát a tiszti lakás pincéjébe falaztatta be, míg a tehenek elrejtésében a dohányos gazdák segítettek. A II. világháborút követően a telep földjét felosztották, de 1946-ban rendeződött a telep jogi helyzete, sőt 1947 tavaszán visszatért Teichmann Vilmos is, és megindult az újjáépítés. A telep megalapításával az akkori Földművelésügyi Minisztériumnak előrelátó tervei voltak, hiszen nemcsak a nemesítésnek akartak korszerű bázist teremteni, de a gazdák szakképzésére is gondoltak. A nemesítői épület padlásterében a gyakornokok részére szálláshelyeket alakítottak ki. Az 1949-ben átadott kéthajós üvegház, üzemi és állattartó telepek, az alkalmazotti és tiszti lakások mind ennek az átfogó tervnek a megvalósult, kézzel fogható bizonyítéka. 1950-ben megépült a víztorony, 1952-ben a központi labor és irodaépület, majd 1954-ben újabb kutatói lakások kerülnek átadásra. Jelentős mértékben javul a telep műszerezettsége és gazdasági felszereltsége. Vetőmag-szaporító gazdaságként szervezetileg is Kisvárdához csatolják a Kállósemjéni és a
