Horváth Árpád - Pap János: Technikatörténet. 2. kiadás (Budapest, 1970)
A távközlés
lag birtokában volt egy olyan műszer, "amellyel, különösen csendes éjszakán, csodálatos mádon mindent-mindent hallhatott, ami hihetetlen messzeségben elhangzott, vagy amit elmondtak..." A kinai "tingamajing"- az úgynevezett szálas telefon - már közelebb áll a telefon őséhez. Itt egy nádüregbe beszéltek bele, ahonnan vékony drót vezetett egy másik nádszálba, ahol hallani lehetett a beszédet. Hooke 1667-ben hasonló szerkezetet létesített kifeszitett zsinór segítségével, Huntley pedig az 1800-as években a kínaiak mintájára drót segítségével már 800 méter távolságra tudott "távbeszélni". Különleges helyet foglalt el a távbeszélő történetében a német Hath, aki 1796-ban szócsövekből készített üzenet-továbbító berendezést, s azt a "távoli hang" görög fordításával már "telefonnak" nevezte. Más adatok szerint a "telefon" szó Angliából ered, ahol 1820-ban a londoni egyetemen a hang vezetésének kísérletei során az egyetem pincéjében zenekart helyeztek el, és innen tömör fémrudakat vezettek fel az épület padlásáig, ahol a fémrudak végére ládákat erősítettek /az üres fadoboz erősiti a hangot, ezért van rezonátortest a zongorán, hegedűn/. Ezeket a hangdobozokkal ellátott fémrudakat nevezték el az angolok "telefonnak". A "telefon" elnevezés tehát megvolt, még mielőtt a találmányt, amelyet ma ezzel a szóval jelölünk, csak sejtették volna. Az árutermelés fokozása, a kereskedelem fejlődése egyre parancsolóbban követelte jobb, gyorsabb hírszolgálat megteremtését. Az elektromosságnak az emberiség szolgálatába állítása oldotta meg a gyors hírközlés kérdését, s mint minden egyéb technikai alkotásnál, a fejlődés itt is az első lépések megtétele után rohamos gyorsasággal következett be. Először a jel továbbítása terén, a távirónál kísérleteztek az elektromossággal, azután a hang továbbításának kérdése is napirendre került. Page és Henry 1837 évi kísérletei után a "L*Illustration de Paris" cimü lap javaslatot közölt az emberi hang elektromos utón történő továbbítására. Bourseul 1854-ben már komoly kísérleteket folytatott elektromos távbeszélésre, de eredmény nélkül, bár ő már leszögezte: "Ha az ember egy rugalmas, mozgékony lemezke irányában beszél úgy, hogy nem vész el egyetlen hangrezgés sem, közben pedig a lemezke rezgése váltakozva ki- és bekapcsolja egy telep áramát, egy bizonyos távolságban létrehozhatjuk ugyanazokat a rezgéseket egy áramkörbe kapcsolt másik lemezke segítségével". Eredményesebb kísérleteket végzett Philipp Reis német tanító, egy frankfurti pék fia, akinek kő6l-ben sikerült hanghullámokat elektromos rezgésekké változtatnia. Készüléke azonban csupán zenei hangok továbbítására volt alkalmas. Az 1863-ban Berlinben tartott bemutatón a német tudósok lebecsülték találmányát, és nem ismerték fel a telefon jelentőségét, Reis elképzelése szerint valamilyen membrán /rugalmas vékony lemez/ a hangtól rezgésbe jön, s ha a membránon fémérintkező van, elektromos jelzéssé lehet alakítani a hangrezgést. Reis első "műszerei" közé kötőtű, átfúrt hordódugasz és kolbászháj tartoztak, emlékeztetve, hogy a zseni megtalálja a maga útját a drágán felszerelt laboratóriumokon kivül is. 53
