Horváth Árpád - Pap János: Technikatörténet. 2. kiadás (Budapest, 1970)
A középkor
A KÖZÉPKOR A középkort,ami Bizánc bukásától az angol forradalomig, vagy Amerika felfedezéséig tart - aszerint, hogy melyik történészt kérdezzük meg - néha teljesen méltatlanul mondják "sötét^-nek, A középkor második felében, a XI. századtól kezdve alakult ki a gótikus építészet, akkor találták fal a szemüveget, a puskaport, az iránytűt, a könyvnyomtatást« A kor nagy gondolkodói a valóság és a tények megfigyeléséből indulnak ki. A teológia virágzik, a filozófia is, de a szórágó tudományok helyett már a technika is bontakozni kezd. Hoger Bacon Ab. 1210-1292/ az oxfordi egyetem katedrájáról hirdette a "scíentia experimentális’* /kísérletező tudomány/ szükségességét, vagyis a természettudományokkal való foglalkozást. Csillagászattal, fizikával foglalkozott. Jóslatai még nem korának ismereteiből kiinduló extrapolációk, hanem intuíción alapulnak. így ir: " Vizijármüveket lehet majd építeni, amelyek emberek nélkül eveznek és csupán egy ember kormányozza. Kocsikat is lehet készíteni, amelyeket nem állat húz; rapülószorkezeteket is lehet építeni, amelyeket egy középen ülő ember kormányoz, és madárhoz hasonlóan száll a levegőben... megépíthető az a készülék, mellyel a vizen járni lehet, vagy veszély nélkül vls alá merülni. Jyugat-Európában a járványok és az Anglia és Franciaország között dúló százéves háború talán bénította a szellem kibontakozását, ugyanakkor Itáliában Michelangelo. Leonardo és a nagy művész-mérnökök erődöket, templomokat, csatornákat épitan-ek, térképeznek, szerkezeteket találnak fel. Az újkort megnyitó, előkészítő reneszánszban Leonardo sajátmagát mérnöknek mondja - Koro herceghez irt ajánlkozó levelében - s végül csak "per tangentam" megjegyzi '‘festeni is tudok, mint bárki más". Az egyéni feltalálók kora bontakozik ki, ágyukat, harangokat öntenek, Dante pedig már kerekes ütőórákról ir a Divina Comaedia-ban. A középkor végén a ptolenaiossi világnézet inogni kezdott. Az ókor csillagászai - akiknek tudását PtolemaiQ3Z foglalta össze Almagest-jében - úgy látták, a világmindenség közepén a Föld áll, körülötte keringenek a bolygók. Számítási rendszerük roppant bonyolult volt. S.gy napfogyatkozás előre való kiszámítása végtelennek tűnő számolást kívánt, mert a bolygómozgásokat csak bonyolult hurkokkal, epicikloisokkal tudták geometriailag leírni. 23