Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)

Nagyobb esély a túlélésre

TALÁLMÁNYOK ENCIKLOPÉDIÁJA „Pótalkatrészek” Egy másik terület, ahol jelentős fejlődést értek el, az emberi test „pótalkatrészeinek” a készítése és alkalmazása volt. Mestersé­ges végtagokat, műfogsorokat, és a ké­nyelmet vagy a testi funkciókat szolgáló számos, más segédeszközt dolgoztak ki vagy fejlesztettek tovább ebben az időszak­ban. Mivel a régi sebészek egyik leggya­koribb műtété az amputálás volt, a falábat már évszázadok óta ismerték és használ­ták, sőt, már a Kr.e. V. századból is fenn­maradt róla egy leírás. A XIX. század előtt azonban alig akadt olyan művégtag, amely hasonlított volna az eredetire, vagy amely bármilyen módon ízületekkel lett volna ellátva. Ezek a „pótalkatrészek” csúnyák voltak, s viselésük sem volt kényelmes - csak a gazdagok engedhettek meg maguknak olyan művégtagokat, amelyek valamikép­pen ellensúlyozták ezeket a hiányosságokat, de még ezek is távol álltak a természetes­ségtől. Voltak ugyan gondosan kidolgozott, mozgatható ízületekkel ellátott műkarok és -kezek, ám ezeket rendszerint fegyverková­csok készítették, és a csatatéren nagyobb hasznukat vehették, mint a rajztábla mellett. A nagy7 változás 1815-ben következett be, amikor Anglesey márkijának egy különle­ges műlábat készítettek. Itt már ügyeltek arra, hogy7 a végtag hasonlítson a márki hiányzó lábára, s térdben és bokában is ízületet építettek bele. A műkarokon is sokat javí­tottak, elkészítettek egy olyan típust, ame­lyet szíjakkal lehetett felerősíteni, viselése kényelmes volt, és a vállizmok megfeszíté­sével könyökben még be is hajlíthatták. Az efféle művégtagok gyorsan elterjedtek, és az élethű művégtagok hamarosan már nemcsak a gazdagok számára voltak meg­fizethetőek. Látásjavító eszközök A szemüveg is évszázadok óta ismert esz­köz volt, de nagykorúságát csak a XIX. században érte el. Itt nem is annyira a kész eszköz minőségével voltak problémák, mint inkább az egyes betegek számára legjobban megfelelő lencsék kiválasztá­sával. Korábban az volt a szokás, hogy a Szemüvegek közel- és távollátáshoz 78 szemüveget készen vásárolták, sokszor vándorkereskedőktől. A XIX. század elején azonban rájöttek, hogy a szemüvegre szo­rulók alapos vizsgálatával sokkal jobb ered­ményeket érhetnek el. A szemészek ezért próbalencse-sorozatokat kezdtek használ­ni, és azokkal vizsgálták, hogy melyikkel lát a legjobban a páciens. Ezt a módszert a korszerű vizsgálati eljárásokkal - például a szemfenék-tükrözéssel - kombinálva nagy­szerű sikereket értek el a látáshibák javítá­sában, és sok olyan szabványt dolgoztak ki, amelyeket még ma is használnak. módszerek például az új gyógymódokkal kísérletező orvosok számára is sokat értek. Az is gyakori volt, hogy előítéletekkel kellett szembeszállniuk - legyen szó bár Vesaliusról, akinek nem sikerült meggyőz­nie a papokat, vagy mondjuk, az érzéste­lenítés úttörőiről, akiknek eredményeiben még orvoskollégáik közül sem sokan hittek. Munkájuk együttvéve az orvostudomány fejlődésének legkiemelkedőbb szakaszát al­kotja. Még ma is a lekötelezettjeik vagyunk. A múlt hagyatéka A XIX. században számos orvostudományi felfedezés született, közülük az itt leírtak a legfontosabbak közé tartoznak. Valameny­­nyien a korábbi évszázadok olyan nagy tudósainak eredményeire építettek, mint Vesalius vagy Harvey. Gyakran egymás mun­kájából merítettek - az új diagnosztikai Hagyományok találkozása A magasan képzett gyógyítókat és csúcs­­technikát megtestesítő berendezéseket félve nultató korszerű orvostudományt látszólag széles szakadék választja el a sok, ősi életmódot folytató kidtúrában még ma is használt gyógynövénykúráktól. Azonban a fejlett civilizáció orvosainak is van mit tanulniuk a másik féltől, s ennek eredményeként tovább javulnak kilátásainkaz egészséges életre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom