Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Nagyobb esély a túlélésre
TUDÁS ÉS TUDOMÁNY A MEZŐGAZDASÁGBAN A szerény tarlórépára alapozott vetésforgó gyökerestül átalakította a mezőgazdaságot A mezőgazdaság nemcsak a földdel, hanem az adott társadalmi rendszerrel is elválaszthatatlanul összefonódik. Ez azt jelenti, hogy az olyan újítások, amelyek jobbá teszik a mezőgazdaságban használatos módszereket, megkönnyítik vagy7 növelik az élelmiszer-termelést, csak akkor ültethetőek át a gy akorlatba, ha a társadalmi körülmények ezt lehetővé teszik. A középkori Európában a föld tulajdonlása a feudális rendszer szerint szerveződött. A király7 bizonyos szolgálatok fejében földeket adományozott a nemesség tagjainak; a nemesek pedig más szolgálatokért cserébe szintén földeket adományoztak a náluk alacsonyabb rangúaknak. Ez így7 ment egészen a legszegényebb parasztig bezárólag, akinek megengedték, hogy7 megműveljen néhány7 parcellányi földet, s ezért cserébe különféle szolgáltatásokkal (élelem átadásával, vagy háborús időkben katonai szolgálattal) tartozott földesurának. Ily7en körülmények között rendkívül nehéz lett volna nagy obb befektetést igénylő változtatásokat megvalósítani. Még egy7 egyszerű ekét és a vontatásához szükséges állatokat is csak közösen lehetett volna megvásárolni. Egy, a középkori jobbágy kis parcelláin nem, csak nagy obb területek együttes művelése esetén hatásos újítás megvalósítása pedig egyenesen lehetetlen lett volna gyökeres társadalmi változások nélkül. Ha tehát a társadalmi rendszerben nem volt semmilyen egyéb, a változásokat elősegítő feszültség, az újítások általában nagyon lassan terjedtek el. Még a középkorban is volt azonban oly an nyomás, amely fontossá tette a mezőgazdasági termelékenység fenntartását. A népesség növekedett - bár jóval lassabban, mint a későbbi korokban -, és ez egyre több éhes szájat jelentett. A terméshozamok növelésének egyik egyszerű módja a föld hasznosításának a fokozása volt. Haszonnövények és a vetésforgó A földet a középkorban rendszerint úgy hasznosították, hogy az egyik évben megművelték, a másikban parlagon hagyták, nehogy7 „kimerüljön” a folyamatos műveléstől. A gazdák azonban több helyen rájöttek arra, hogy ugyanezt az eredményt 38 egy7 hároméves ciklussal is elérhetik, s úgy a termelékenységük is nőhet. Az első évben búzát vetettek a földbe, a másodikban mondjuk, árpát, s csak a harmadik esztendőben hagyták parlagon a parcellát. Egy Kapálás másik módszer hívei több éven át folyamatosan műveltek egy darab földet, majd azt néhány évig parlagon hagyták. A parasztok mindegyik esetben tisztában voltak a vetésforgó előnyeivel, bár annak tudományos magyarázatát nem ismerték. Tulajdonképpen csak arról volt szó, hogy a valamely növényt károsító kórokozók száma lecsökkent, amikor ugyanazon a területen valami mást termeltek. Egy7 idő után a merészebb földművesek rájöttek, hogy bizonyos növények hasznosabbak a vetésforgóban annál, mintha a földet parlagon hagynák egy évig. Különösen a tarlórépa és a pillangósok (például a lóhere vagy a lucerna) növelték a következő évi terméshozamot, s közben még kiváló állati takarmányt is szolgáltattak. Ebből a jobb takarmányból aztán jobb minőségű trágya lett, amit a földekre juttatva még tovább javíthatták a termést. A felfedezés pontos ideje nem ismert. Egy időben a történészek sokat beszéltek egy „mezőgazdasági forradalomról”, amely a XVIII. században és a XIX. század elején viszonylag rövid idő alatt elterjesztette a tarlórépát és a pillangósokat a brit földeken. Ennek egyik mozgatórugója Lord Townshend volt, aki 1730-ban felhagyott politikai karrierjével, hogy a Norfolk megyei Raynhamben lévő birtokán gazdálkodhasson. Townshend a tarlórépa és a továbbfejlesztett vetésforgó lelkes híve volt. Munkája eredményeként ragadt rá a „Tumip Townshend” gúnynév is (tumip = tarlórépa). Nem ő használta azonban elsőként ezeket a módszereket. Norfolkban már legalább 50 évvel 1730 előtt is termesztettek tarlórépát. Azt sem mondhatnánk, hogy ő lenne az első, aki írt a takarmánynövények hasznáról. A XVII. század végén több író, 1720-ban pedig Dániel Defoe is említést tett az földművelés eme módszerének előnyeiről. Persze az is igaz, hogy a mezőgazdasági reformerek elképzeléseit nem honosították meg azonnal az ország többi részén, Európáról nem is beszélve. Kelet- Anglia, és különösen Norfolk megye hoszszú időn át megőrizte előnyét a mezőgazdaságban, bár az új módszereket még itt is csak lassan vették át. Erről a vidékről kapta a nevét az egyik legsikeresebb módszer, a norfolki négyes vetésforgó is, amely abból állt, hogy az első évben búzát, a másodikban tarlórépát, a harmadikban árpát, a negyedikben pedig lóherét termesztettek ugyanazon a területen. Az 1830-as és 1840-es évekre ez a vetésforgó igen népszerűvé vált Angliában. A napóleoni háborúk utáni időszakban, a burgonyavész-járvány nyomában az angol mezőgazdaság ismét fejlődésnek indult. Ennek jele volt az is, hogy több, a mezőgazdasággal kapcsolatos tudományos testületet is létrehoztak. A Rothamsted Kísérleti Állomás (1843-ban alapították), a Királyi Állatorvosi Főiskola (1844) és a Királyi Mezőgazdasági Főiskola (1845) is hozzájárult A tarlórépa mint „mezőgazdasági hozamjavító” iránt olyan nagy volt a XVIII. században a lelkesedés, hogy híveit nyugodtan megvádolhatták volna „tarlórépa-imádattal”.
