Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Nagyobb esély a túlélésre
A FÖLDMŰVELÉS Az ember felhagyott azzal, hogy szüntelen költözködéssel mindig új helyen kutasson tápláléka után, inkább letelepedett, s megtermelte magának azt, amire szüksége volt Egészen a jégkorszak végéig a legtöbb - ha nem az összes - embercsoport feltehetően vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott. Ha találtak zöld leveleket és érett gyümölcsöket, azokat fogyasztották, az ínségesebb időkben pedig vadászgattak: csapdáikkal vagy lándzsáikkal ejtették el az állatokat - apró rágcsálóktól a hatalmas gyapjas mamutig bármit, ami az útjukba került. Természetesen a zsákmánynak tekintett állatfajok a vadászat helyétől is függtek. Észak- Európában például rénszarvasvadász kultúrák alakultak ki, míg Észak-Afrikában egyes csoportok szinte kizárólag a berberjuh húsán éltek. Az eljegesedés vége felé (mintegy 23 ezer -l4ezer évvel ezelőtt) az éghajlat hidegebb és szárazabb volt, mint az azt követő időszakban. A szárazságot a jégtakaróban megkötött hatalmas vízmennyiség okozta, amely miatt jelentősen lecsökkent a tengerek kiterjedése, és így a párolgás mértéke is kisebb lett. Környezeti változások A jégkorszak vége felé, nagyjából 13 ezer évvel ezelőtt aztán jelentős változások indultak meg. A hőmérséklet emelkedni kezdett, és a fák lassan meghódították az új, melegebb, nedvesebb éghajlatú területeket. A nyíreket és tűlevelűeket idővel lassabb növekedésű fajok, például tölgyfák váltották fel. A fákkal együtt különféle állatok is megtelepedtek itt: szarvasok, jávorszarvasok és vaddisznók. A gleccserek helyén számos tó maradt vissza, amelyek a vízimadarak és halak birodalmaivá váltak. Ez a környezet már az ember számára is kedvező volt, aki új területeket vett birtokába, és egy re szaporodott. Ebben ez időszakban kezdte felismerni azt is, hogy táplálékát más módon is megszerezheti. Összegyűjtheti a növények magvait, majd azokat egy olyan helyen termesztheti, amely kedvez a fejlődésüknek; s az állatokat is háziasíthatja, hogy' így állandó húsforrást biztosítson saját maga számára. Az ember - története során először - földművelővé vált. Senki nem tudja pontosan, hol és mikor kezdődött ez a folyamat, vagy mi volt az 28 Vad gabonafélék feltételezett elő- |j|||| fordulása a neolitikumban A Földközi-tenger keleti medencéjének ez a térképe azokat a helyeket ábrázolja, ahol a mezőgazdaság valószínűleg elsőként jelent meg oka annak, hogy' egyes embercsoportok életük ily módon való átformálása mellett döntöttek. A mezőgazdasági tevékenységre utaló első egyértelmű bizonyítékok a Földközi-tenger keleti partvidékéről származnak (noha a földművelés minden bizonnyal egy mástól függetlenül több helyen is kifejlődött). Ezen a vidéken ekkor már meglehetősen sok ember élt. Emellett bőséggel teremtek itt nagy rnagvú fűfélék is, amelyek kiváló élelemforrásul szolgálhattak, amelyeket könnyű volt termeszteni és betakarítani, s amelyeknek gyorsan alakultak ki új, a termesztésre még alkalmasabb változatai. A búza megjelenése A korai földműveseknek olyan gabonafélére volt szüksége, amely minél több magot terem. A Közel-Keleten több olyan vadbúza-változat is honos volt, amely megfelelt ennek a követelménynek, de mindegyiknek volt valami hátránya is. Hogy elősegítse magvai terjedését, a vadbúza kalászaiból éréskor kiperegnek a szemek. A termesztett változatoknál ennek nem szabad megtörténnie, hiszen a földművelő az összes magot be szeretné gyűjteni. A megoldást a keresztezés jelentette, amelynek révén sikerült a mezőgazdaság számára előnyösebb tulajdonságokkal rendelkező búzaféléket előállítani. Ha a búzát sarlóval aratják, és a kalász így' még kevésbé szóródik szét, majd a betakarított magokat a vad búzaféléktől távol vetik el, az elősegíti a magjait nem pergető változatok természetes kiválogatódását. Pontosan ez történt a Natúfi kultúrában, amely nevét a palesztínai Wadien- Natufról kapta. Ezen a helyen az egyik legkorábbi ismert gabonatermesztő nép aratókéseket - egyenes csonteszközöket, amelyek bemetszésébe tűzkőfogakat erősítettek - használt az aratáshoz. Az ehhez hasonló eredményeknek köszönhetően a Földközi-tenger keleti partvidékén Kr.e. 8000 körül már több olyan közösség is élt, amely kizárólag a mezőgazdaságból tartotta fenn magát. Már az itteni, kis területen folytatott földművelés is nagyobb népességet tarthatott el, mint a vadászat és gyűjtögetés. Később a földművesek munkája már olyan hatékonnyá vált, hogy' a saját szükségleteiket meghaladó mennyiségű élelmet is meg tudtak termeszteni. Ennek aztán óriási jelentősége lett az emberiség későbbi fejlődésében. Növekvő közösségek A korszak terjeszkedő mezőgazdasági közösségei már rengeteg bizonyítékot hagytak hátra a létezésükről. Falvakban éltek, ahol a szorosan egymás mellé épített sártéglaházak közvetlenül a megművelt föld mellett álltak. Az idő múlásával újabb házakat emeltek a régiek alapjaira, s fokozatosan egy' halom alakult ki, ahogy az újabb nemzedékek otthonaikat mindig őseik házai fölé építették. Az efféle településhalmokat Szíriában és Palesztinában „teli”, Anatóliában pedig „hrnyáik” néven ismerik. E leletek közül a leglenyűgözőbbek tanúsága szerint e korai emberek olyan nagy társadalmakat kezdtek alkotni, olyan nagyméretű építkezésekre (például kőfalak emelésére) vállalkoztak, és olyannyira képesek voltak eltartani szakembereket, akiknek már nem kellett megtermelniük saját élelmüket, hogy közösségeik joggal érdemlik meg a város nevet. Feltételezhető, hogy' az első város a Jordán folyó nyugati partján, a Holttenger északi része felé vezető átjáró mellett épült Jerikó volt.
