Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
A korai találmányok
SZERT ART ÁSOK ÉS ÜNNEPEK Az életbenmaradásért folytatott küzdelem során távoli őseinknél kialakultak az élet nagy átváltozásait kísérő rítusok, mindenekelőtt a születéssel és a halállal kapcsolatban A gondolat, hogy emlékezetessé tegyük és valamiképpen megjelöljük életünk legfontosabb eseményeit, igen ősi. Olyasmi ez, amellyel a társadalom minden szintjén és minden társadalomban találkozhatunk, kezdve a természeti népek beavatási szertartásaitól, egészen a mai ünnepélyes iskolavagy kórház-avatásokig. Őseink világában is a hasonlóan fontos eseményeket ünnepelték - egy csecsemő születését, a gyermekek felnőtté érését, a társak életének összefonódását a mai házasságnak megfelelő kötelékben, vagy a holtak búcsúztatását. A mindennapi élettel kapcsolatos fontosabb eseményeket - egy sikeres vadászatot vagy a tavasz érkezését - ugyancsak megünnepelhették. A régészek számára a legegyértelműbben bizonyítható szertartások azok, amelyek a holtak temetésével kapcsolatosak. Nem tudjuk, mikor alakult át a halottak egyszerű eltüntetése szertartássá. Az első előemberek talán csak fogták halott társaik testét, és elvitték egy, a lakóhelyüktől távolabbra lévő helyre, majd otthagyták: az időjárás és a dögevő állatok rövid idő alatt eltüntették a maradványokat. Azonban valamikor - feltehetően mintegy 80000 évvel ezelőtt - az ember kezdte eltemetni halottad, s ezt nyilvánvalóan valamilyen szertartás keretében tette. Lássunk egy példát! Az iizbegisztáni Tesik-Tasban egy 8-9 éves fiút temettek el. Testét sekély sírba fektették, s feje körül 5-6 pár vadkecske-szarvat szúrtak hegyével a földbe úgy, hogy egyfajta koronát alkottak. A sír egy magasan a hegyek között fekvő barlangban van, olyan vidéken, ahol a vadkecske még ma is gyakori. Ezek az állatok a környéken élő emberek számára fontos élelem- és bőrforrást jelenthettek, valószínűleg ezért használták fel a szarvukat. Teljesen egyértelmű azonban, hogy a gyermek temetésére nagy gondot fordítottak. A halált ekkor már szertartásosan kezelték. Hasonló jelenségek figyelhetőek meg az utolsó eljegesedés idejéből, és a közvetlenül azt követő időszakból származó temetkezési helyeken. Ez volt az az időszak, amikor fajunk, a Homo sapiens - részben a Homo sapiens neanderthalis (azaz a neandervölgyi ősember), részben a máig fennmaradt alfaj, a Homo sapiens sapiens formájában - megjelent és elterjedt Európában. Bármilyen ironikus is, könnyen lehetséges, hogy a köztudatba kezdetleges, durva vademberként bevonult neandervölgyi ősember jutott el először arra a fejlettségi szintre, hogy szertartásokat hozzon létre, és méltósággal temesse el halottad. A szertartások terén megmutatkozó effajta kifinomultság kétségkívül az élet más területein is érvényre jutott. Az ebben az időszakban élt embereknek komoly kihívásokkal kellett szembenézniük. Hideg, barátságtalan éghajlaton kellett fenntartani magukat - élelmet találni és melegen maradni. Valószínűleg az efféle nagy feladatok szülték meg a vágyat a környezet irányítására, de legalábbis a megértésére. Ebben az összefüggésben a halál az élet egyik nagy7 rejtélyévé válik: miért hal meg az ember, és mi történik vele halála után? Nem meglepő hát, hogy a temetéseket egyre komolyabban vették, és a halottal együtt a környezetéhez kapcsolódó tárgyakat is eltemették. E korai temetések még ma is sok titkot tartogatnak. Nincs elegendő feltárt sír ahhoz, hogy abból általános következtetéseket lehessen levonni a korszak temetkezési szokásairól. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy nem temettek el mindenkit, de azt nem tudjuk, miért temettek el egyeseket, és miért nem másokat. Mi több, az egyes holttesteket sem kezelték egyformán, más-más testhelyzetben fektették őket a sírba. Ezenkívül a halottak mellé sokszor temettek különféle javakat, például kőszerszámokat, viszont a legrégebbi sírokra ez még egyáltalán nem jellemző. A tárgyak megjelenését a későbbi sírokban általában valamiféle túlvilági életbe vetett hit jelének tulajdonítják: a szerszámokat, edényeket és a többi tárgyat azért temették az elhunyt mellé, hogy azokat a következő életében használhassa. A neandervölgyi ember korszakából azonban nem maradtak fenn olyan nyomok, amelyek efféle hitre utalnának. Talán rituális táncokat jártak a bőrdobok, fa ütőshangszerek és csontfurulyák zenéjére. Lehet, hogy a tánc és a zene eredete összefonódik az ehhez hasonló szertartásokkal, de ebben nem lehetünk biztosak. Ezek a maradványok azonban a bizonytalanságok ellenére is nagyon sokat árulnak el az őket hátrahagyó emberek életéről. Az iraki Shanidarban például egy eltorzult karú és vállú férfi sírjára bukkantak. A torzulást ízületi gyulladás okozta, amely valószínűleg születése óta kínozta a férfit, aki mégis mintegy 40 évet élt. Ez egyértelműen bizonyítja társai gondoskodását, hiszen ő képtelen lett volna megszerezni a táplálékát. A korai szertartások fennmaradt emlékei arról tanúskodnak, hogy már ebben a korban is fontosnak tartottak egyes, közvetlen hasznot nem hajtó dolgokat, s az életet többnek tekintették egyszerű fennmaradásnál. Ezért a szertartásoknak fontos szerepe volt abban, hogy azzá váltunk, amik vagyunk, s azt jelzik, hogy a nagy ötleteket a világ megértésére való törekvés és az élet fenntartásának alapvető szükséglete együtt hozza létre. A korai szertartásoknak a tánc, a zene, a test feldíszítése és a transz-szerű állapotok valószínűleg mind fontos elemei voltak, bár e szertartások tartalmát nincs módunk megismerni. Abban liszont biztosak lehetünk, hogy a szertartások helyeinek nagy jelentőséget tulajdonítottak. A dél-angliai Stonehenge-hez hasonló hatalmas szertartási központok felépítése minden bizonnyal hihetetlen erőfeszítéseket igényelt. Temetkezési hely A holttest tagjainak elrendezése és a mellé temetett tárgyak arról a nagy figyelemről és gondról tanúskodnak, amely már az első temetéseket is jellemezte. 20
