Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
A korai találmányok
TŰZGYÚJTÁS A parányi szikra új erőt teremtett, s végérvényesen összekapcsolta az otthon és a tűzhely fogalmát Az ember egy ik legalapvetőbb készsége a tűzgyújtás és a tűz használata. Ahogy' az ember eljutott a világ távolabbi részeire, ahol az éghajlat hidegebb volt, egyre fontosabbá vált a meleget adó tűz használata. A jelek szerint a tűz főzésre való alkalmasságát is felismerték (hiszen őseink így' sokkal többféle ételt fogy aszthattak, mint ny'ersen), bár mivel számos előember-lelőhelyen nem találtak tűzre utaló nyomokat, feltételezhető, hogy7 ekkoriban a nyers ételeké volt a fő szerep. A tűz emellett fényt is adott, és volt egy további haszna is, amely manapság már nem olyan nyilvánvaló, pedig a tűz felfedezésekor talán minden másnál fontosabb lehetett. A lángok védelmet nyújtottak az őseinkre támadó ragadozók ellen, az állandóan égő tábortűz távol tartotta a vadállatokat. A tüzet ezenkívül a vadászat során is felhasználhatták, hogy7 segítségével űzzék ki a zsákmányt búvóhelyéről. Az ember először természetesen keletkező tüzekkel találkozhatott: villám sújtotta fákkal, lángoló olajtavakkal, esetleg a működő tűzhányók közelében. Őseink itt ismerkedhettek meg a tűz tulajdonságaival: melegével, fényével, és azzal, hogy7 képes a száraz anyagokat, például a fát lángra lobbantani. Innen már csak egy kis lépés lehetett, hogy7 rájöjjön: a tüzet haza is viheti. Egy ágból és néhány gallyból készített fáklya segítségével a tüzet onnan, ahol keletkezett már elvihette táborhelyére vagy barlangjába. Az itt meggyújtott tüzet aztán már bármeddig fenn lehetett tartani, folyamatosan adta melegét és fényét, vagyis megszületett a jelképes kapocs az otthon és a tűzhely fogalma között. Valószínű, hogy az első teremtmény, amelyik így7 használta a tüzet, nem is az ember volt, hanem a Homo erectus, közismertebb nevén a pekingi előember. A kínai Csukutienben lévő Homo erectus lelőhelyen a régészek számos tűzhasználatra utaló nyomot találtak. Tűzrakóhelyek, hamu, faszén és égett csontdarabok kerültek napvilágra Csukutiennél, amelyek mind az alsó és középső pleisztocénből, vagyis 3-400 ezer évvel ezelőttről származnak. Ekkoriban az egyik itteni barlang szolgált a vadászógyűjtögető életmódot folytató Homo erectus 18 egy csoportjának otthonául. A barlangból rengeteg állati maradvány, elsősorban szarvascsont került elő, és feltételezhető (bár ennek bizonyítására nincs mód), hogy ezek a barlang lakóinak étrendjén is szerepeltek, s hogy az előemberek már megsütötték a húst, mielőtt elfogyasztották volna. Az is valószínű, hogy a pekingi előember be sem költözhetett volna a barlangba, ha nem használ tüzet. A csukutieni barlang szája északkeletre néz, és a barlangok többségéhez hasonlóan tűz nélküli, sötét, hideg, barátságtalan hely lehetett. Vajon a világ más részein találtak-e ilyen korai tűzhasználatra utaló nyomokat? Kaliforniában a pleisztocénből származó jókora „tűzlencsékre” bukkantak. Meglepő Homo erectus módon Afrikában - amelyet ma már az emberiség bölcsőjének tartunk - igen kevés az ilyen nyom. Az ebből az időszakból származó nagyszámú afrikai lelőhely között csak néhány olyan akad, ahol tüzet is használtak. A legismertebbek a dél-afrikai Makapansgat közelében lévő Tűzhelyek Barlangja és a fokföldi Montagu-barlang. Hasonlóan ritkák a tűz nyomai Európában is, bár ezt az is okozhatja, hogy a kontinens nedvesebb éghajlata nem kedvez az elszenesedett szerves anyagok fennmaradásának. Mégis, innen került elő egy újabb fontos előrelépés nyoma. A dél-franciaországi Nizza közelében, Terra Amatánál a tengerparton egy ágakból épített, mintegy nyolc méter hosszú menedékhely maradványaira bukkantak, amelynek belsejében fennmaradtak egy tűzrakóhely nyomai is. A lakók után hátramaradt hulladékok közt állati csontokat, köztük óriástulok- és farkascsontokat is találtak. A tűz nemcsak az ember lakóhelyét változtatta meg. A tűz nyújtotta védelemnek köszönhetően a kis embercsoportok meszsze földet bejárhattak élelem vagy új lakóhely után kutatva. Korábban nagy csoportokban kellett mozogniuk, hogy megvédhessék magukat. A tűznek tehát kettős hatása volt: megnövelte az ember mozgékonyságát, ugyanakkor megerősítette a tűzhely és az otthon állandóságát. Nem is meglepő hát, hogy a tűz számos korai civilizáció szertartásaiban és mitológiájában játszott kulcsszerepet. Tűzgyújtási módszerek Nem telhetett bele sok idő, amíg valaki észrevette, hogy két, a szélben egymáshoz dörzsölődő ágból szikrák szállnak ki, s ebből eszébe jutott megpróbálni, sikerül-e tüzet gyújtani két bot összedörzsölésével. Az ősi életmódot napjainkig megőrzött népek tanulmányozásából azt is tudjuk már, hogy e feladat elvégzésére egészen bonyolult szerkezeteket is készítettek. Az egyik első tűzgyújtó eszköz egy hengeres fapálca volt, amelyet hegyével rányomtak egy lapos fadarabra, s két tenyerük között gyorsan ide-oda forgatták. Később húros pörgetőt használtak, amellyel jóval gyorsabban pörgethették a pálcát, és gyorsabban gyújthattak tüzet. Valamikor pedig azt is felfedezték, hogy ha a vastartalmú piritet tűzkővel ütögetik, azzal is képesek szikrát csiholni. Elég megtalálni annak a módját, hogyan dörzsölhetünk össze gyorsan két fadarabot, s máris képesek vagyunk tüzet gyújtani. Ennek egyik első módszere a tenyérrel való pörgetés volt. A későbbi tűzgyújtók húros pörgetőjükkel már jóval gyorsabban forgatták a fadarabnak szorított pálcát.
