Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Bevezetés
bennük rejlő értéket. Tisztelettel emlegetett „dicső eleink” igen sokszor bizony érzéketlenül és lelketlenül pusztították legszebb műszaki történeti értékeinket, ha másért nem, csak azért, hogy belőlük építőanyagot nyerjenek. Eltüntették Magyarország összes városaiból a városkapukat, átvágták vasútvonallal Eger várát, elbontották a rárosi Ipoly-hidat, a miskolci Sajó-hidat . . . Nagy baj az is, hogy a híd pusztulását csak akkor lehet lassítani, ha a karbantartását nem hanyagoljuk el. Márpedig — különösen zavaros időkben — senki sem törődik a középítmények karbantartásával, ilyenkor még a szándékos rongálás is segíti az időjárás pusztító munkáját. Hány hidunkat hordták szét a benne levő fáért, kőért vagy tégláért. Nagyon kevés régi hidunk van. Számukat nem mondhatjuk meg, hiszen ehhez meg kellene állapodni abban, hogy mit értünk „régi híd” fogalmán. Ez pedig túlságosan laza meghatározás, még akkor is, ha szorosan megvonjuk a határt, amely a „híd” fogalmát az „áteresz” fogalmától elkülöníti. De még ilyen elkülönítést sem szándékozunk tenni. Könyvünk tárgykörét azonban mégiscsak körül kell határolni. Talán a hidak építési anyaga és kora vezet előrébb e törekvésünkben. Tudvalevő, hogy régen a hidakat kizárólag fából és kőből építették. A kettő közül különösen a fahidak pusztultak igen gyors ütemben, úgyhogy a régi időkből származó fahidak közül ma már csak néhány van használatban, persze annak is minden gerendája és pallója is már újabba! volt felcserélve. De legtöbbje fölött már eljárt az idő, és a fahíd fenntartója—hallgatva a kor és a pénz szavára — nem újította fel a hidat, hanem helyette vas- vagy vasbeton hidat építtetett. De körülbelül azon a határon, ahol a vashidak és vasbeton hidak korszaka kezdődik, ott végződik ennek a könyvnek a tárgyköre: a XIX. század közepén. A hídépítés modern korát Széchenyi István Lánchídja vezeti be. Erről a „modern” korról számos feljegyzés, iromány, dokumentáció, értekezés, sőt könyv is jelent már meg, amely a magyar hídépítők munkáját méltatja és nekik emléket állít. Ebben a könyvben inkább csak az ezt megelőző korról lesz szó, tehát a XVIII. század és a XIX. század első felének hídépítéseiről, de néhány utalással visszatekint a könyv a még régebbi időkre is. A közölt képanyag egyedüli célja a szöveg érthetőbbé tétele, a hidak bemutatása. A közölt fényképeket tehát nem önálló illusztrációknak, hanem egyszerű, szövegközti ábráknak kell minősíteni. Könyvünk célja a dokumentáció, de teljességre még e tekintetben sem törekszik. Megelégszik azzal, hogy elénk tárja sok régi hidunk történeti adatait és méreteit, ezzel is tápot adva a tárgykör iránt érdeklődőknek a további kutatásra, hiszen e könyv révén válik ismertté, hogy milyen keveset tudunk régi hídjainkról. A régi hidakat megyék szerint csoportosítjuk. A megyék, valamint a megyén belül a helységek, ahol a hidak találhatók, betűrendben követik egymást. A sok adat közti eligazodást néhány kimutatás könnyíti meg. 4
