Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)

Hídleírások - Budapest főváros

kössünk össze szorosan egymás mellé, amennyit egy ilyen hídnak egész szélessége megkövetel, pl. 4 ölnyit, s ebben az esetben az ív hátán lenne a közlekedés. Másik esetben pl. 5 egyénenkénti, elegendő széles ívet kell felállítani, s ezeket egymással összekötni, s ebben az esetben ezek között kellene vezetni a húrokon az átkelést. Aláírva: Bernhard Antal sk. az ilyen híd feltalálója, amely híd neve: Bernhard-féle, avagy ordináta-híd.” A leírásból azt olvashatjuk ki, hogy Bernhard vonó­­rudas (vagy vonóláncos) ívhidat akart építeni, amelynek i egyetlen nyílása ívelte volna át a Duna medrét. Ez az elgondolás az akkori idők szemével tekintve kétség­telenül merész, de a műszaki tudományok mai állása i mellett, ha nem is 3%-os, de kb. 20%-os nyílmagasság feltételezésével, nagy anyagpazarlással, de mégis kivi­telezhető. A vonórudas ívhíd alapelvében még ma is korszerű, annakidején pedig szinte forradalmi jellegű újításnak volt tekinthető. Vonórudas ívhidak voltak az 1778—1842 között épített erdélyi fahidak és az ún. Maderspach-féle hidak is, amelyeket feltalálójuk 1833— 1837—1842-ben épített. Ha időközben a műszaki tudo­mányok fejlődése átmenetileg háttérbe is szorította ezeket a statikai érzék szülte szerkezeteket, azok később ismét szerephez jutottak, hiszen elegendő, ha Magyarországnak újabb számos ilyen szerkezetű vas­­' beton áthidalására utalunk. Ki tudja, ha Bernhard meg­­, kapja az engedélyt vonórudas ívhídjának megépítésére, ha a hídnyílást a reális mértékűre csökkenti (és számos - egyéb ,,ha” mellett a pénzt is meg tudja hozzá szerez­ni), nem ugrott volna-e Magyarország a hídépítés terén világviszonylatban is azonnal az élre? Mai szemmel néz­ve mindenesetre sokkal könnyebb feladatnak látszik az elképzelt híd statikai méretezése, mint annak a sok poli­tikai, társadalmi, jogi, országos és helyi stb. nehézség­nek a leküzdése, ami annakidején bármely magyar agy­ból kipattant gondolat érvényrejutása elé tornyosult. Bernhard beadványának elintézése: „Minthogy az egyetlen ívből álló híd terve — mely híd Pest és Buda között épülne — a kebelbeli Építési Igazgatóság tudo­mányos felügyelete alatt beszerzett információ szerint meg nem felelő, a tervet „ad acta” kell helyezni. A Helytartótanácsnak Budán, 1820. február 22-én meg­tartott üléséről. Hahn Ferdinánd sk.” 7. Pest vármegye tanácsához nyújtja be Duna-híd tervét Campmiller József linzi születésű mérnök 1819. novemberében. Tervének lényege, hogy a boltozatokat hajlított fagerendákból tervezte, ezáltal felszerkezete könnyű súlyú lesz és nem igényel csak kevésszámú — összesen négy — pillért a Duna medrében. Tervét Pest vármegye főmérnökének, Szvoboda Jánosnak bírálata alapján elvetették, de Campmiller nem nyugodott bele a döntésbe és még évekig igyekezett elfogadtatni el­gondolását. Lehetséges, hogy nem is annyira műszaki, hanem inkább pénzügyi vagy jogi megfontolások dön­tötték el itt is az állásfoglalást. A híd ügye még nem volt kellően előkészítve, s a mai idők távlatából ítélve, úgy látszik, mintha a sok jogi, pénzügyi, politikai stb. nehézség beismerése, s azok alapján a javaslat elutasí­tása bárki részéről nagyon kényelmetlen, apolitikus megnyilatkozás lett volna. Ezért iparkodtak minden áron kimutatni azt, hogy az elutasítás műszaki okokból és nem a közigazgatás tehetetlensége miatt történik. Megállapíthatjuk, hogy a műszaki és építéstudomá­nyok akkori állása szerint hajlított fatartókkal, tehát tulajdonképpen faboltozattal lehetett a legnagyobb nyílásokat áthidalni. A vashidak korszakáig azért két­ségtelenül ez a hídterv volt műszaki szempontból a leg­reálisabb, hiszen 1750 évvel korábban Damaszkuszi Apollodorus ókori aldunai hídja is kőpilléres fahíd volt, bár kissé más kivitelben. 8. A vasnak, mint hídépítési anyagnak alkalmazása — különösen a hegesztett (réteges) vas 1820-ban való feltalálása után — rohamosan terjed. Az új irányzat hatására 1820 után már csak vasszerkezetű hídterveket mutattak be a vállalkozók. Időrendben első közülük Ikafalvi Baritz György hadmérnök, később a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki 1823-ban a Dunának függőhíddal való áthidalására tett javaslatot. Álláspont­ját a Hasznos Mulatságok hasábjain közölte 1824— 17 257

Next

/
Oldalképek
Tartalom