Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)

Hídleírások - Zala megye

Ezzel a hídépítés munkálatai megindultak. A késői munkakezdés miatt még a következő évi építési idő­szakban sem készült el a híd. Tolnay Károly főszolga­bíró 1845-ben 1723. sz. alatt jelentést tett a közgyűlés­nek arról, hogy a híd építését folytatni kell és erre ismét 20 rab kirendelését kérte az előző évivel azonos feltételek betartásával. Ezt a közgyűlés elrendelte. Az 1846. évi januári közgyűlésen a főszolgabíró újabb jelentésével foglalkoztak. Minthogy a híd építését leginkább az hátráltatta, hogy a keszthelyi kőfaragó a munkáját nem végezte el, javasolta vele írásbeli szerző­dés megkötését annál is inkább, mert addig csak szó­beli megállapodás alapján dolgozott. A közgyűlés Jakabfy Gergely számvevőt és Csepely József mérnököt bízta meg a szerződés megkötésével. Ok kötelesek azt is megállapítani, hogy miért fog a híd előreláthatóan többe kerülni az előirányzott összegnél. A jelentés leírja a hídépítés munkálatainak állását az 1845. építési időszak végén, azért annak szó szerinti idézése érdeklődésre tarthat számot. „Az 1844. jún. 10-i közgyűlés 2032. sz. végzésénél s több még előbbi gyűlések határozatainál fogva Szentgrót mezőváros mellett Zala vizének mellék medrén építtetni rendelt kőhíd állapotára nézve kötelességemnek tartom a következendőkről a nemes Vármegyét értesíteni: 1- ör. Az említett kőhídnak két feje faragott kővel ki­rakva s a bolt fészkéig elkészítve három híd oszlop pedig olly képen munkába véve vágynak, miképen azok részint három, részint négy sor faragott kőnyi magas­ságra a víz színén felül emelkedtenek. 2- or. Annak oka, hogy ezen hídoszlopok szinte a bolt fészkéig — mint ezévre tervezve volt — el nem készül­tének, s a hidi építések egy egész hónapra fel is függesz­tettek, — ott fekszik, hogy Hertelendy Imre volt fő­bíró és Csepely József mérnök urakkal csak szóval és nem írásban szerződött keszthelyi kőfaragó Kugler Mi­hál a faragott kövek elkészítésével nagyon hátramara­dott s maga mentségére ürügyül azt hozá fel, hogy ő szerződésénél fogva csak jövő tavaszra kényszerítet­­hetik a munka befejezésére. Nehogy tehát jövőre is 281. kép. A zalaszentgróti Zala-híd pályája 282. kép. Homlokzatrészlet a zalaszentgróti Zala-hídon illy rendetlenség miatt bármi hátramaradást szenved­jen a nemes Vármegye, egy szigorú írásbeli szerződés­nek megerősítésére főszámvevő és mérnök urakat annyival is inkább kiküldeni kérem, mert a fentérintett kőfaragó kelleténél nagyobb követelésekkel áll elő sőtt még több száz napszámra menő megyei erőt is igényel magának. 238

Next

/
Oldalképek
Tartalom