Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)
Régi hidak problematikája - Régi hidak, új igények
felszerkezete is megtartható, ilyenkor ügyesen alkalmazott erősítés teszi alkalmassá a hidat a megváltozott terhelésre. Boltozott hidak esetében a szerkezet erősítése előnyösen oldható meg a boltozatra ráhelyezett teherelosztó vasbetonlemezzel. Gyakori esete a teherbírás növelésének az alapok erősítése, amit alámosás, aláüregelés, vagy egyszerűen csak a régi alap elégtelensége tehet szükségessé. A híd szélességének növelése régi hidak esetében sokféle tervezői ötlettel oldható meg aszerint, milyen a híd eredeti szélessége, és milyen mértékű szélesítés szükséges a hídon. Ha a szélesítés mértéke nem nagy, elegendő lehet a pálya kiszélesítése, a hídfők és pillérek kiszélesítése nélkül. Nagyobb mértékű szélesítés esetében a régi híd mellé hasonló alakú, azonos nyílásbeosztású, de modern szerkezetű híd épül, s az új szerkezet a régivel együtt közös, új, szélesebb pályalemezt kap. Az átépítésnek ez a válfaja az egyik oldalról a régi hídra való rálátást lehetetlenné teszi, a másik oldalon viszont a régi híd homlokzatát változtatás nélkül megtartja. A kétoldalra való szélesítés viszont csak mindkét homlokzat átalakításával, következésképpen a híd eredeti képének megváltoztatásával oldható meg. Ha csak néhány deciméter a híd szélesítésének mértéke, akkor elegendő lehet a régi híd széles mellvédfalainak elbontása és helyükre vaskorlát felszerelése. Ha a szélesség még így sem elég, akkor vasbetonkonzolos megoldást lehet megkísérelni, ami elég jól kombinálható a teherbírás megerősítését célzó vasbeton pályalemez építésével, ha az alap teherbírása engedi. Csak akkor nyúljon a tervező az alap kiszélesítését is magábafoglaló szerkezetszélesítéshez, ha ezen a költséges módon kívül már minden más lehetőséget megvizsgált és elvetett. De ebben az esetben már igen nagy súllyal esik latba az a régi híd szempontjából már érdektelen megoldás, amely a régi híd helyett korszerű szerkezetű híd építésén alapul. Ennek a megoldásnak a hídfenntartó szempontjából az a vitathatatlan előnye is megnyilvánul, hogy a híd meglevő kötöttségektől megszabadítva úgy helyezhető el, hogy ezáltal a város- és községrendezés, az útkorszerűsítés, az útáthelyezés stb. fontos feladatai is eredményesen szolgálhatok. Ha ilyen megoldás mellett történik állásfoglalás, a régi híd vagy elbontásra kerül, ha útjában áll utódjának, vagy alárendeltebb feladattal továbbra is a helyén marad. A harmincas években átépítették a szobi ötnyílású viadukt felszerkezetét. Az átépített híd formája ugyanolyan, mint a régié volt, megtartották a régi híd alapjait, pilléreit, szárnyfalait. Csupán a téglaboltozatot váltotta fel a vasbeton. Az ilyen átépítés helyénvaló, a vasúti terhelés emelkedésének folyománya, a műszaki fejlődés elkerülhetetlen következménye. A választott megoldás a műszaki és az esztétikai követelményeknek egyaránt megfelelt. Megtartotta a hídból azt, amit lehetett, és ízléssel korszerűen pótolta azt, amit újítani kellett (193. kép). A Bánréve és Sajópüspöki közötti Sajó-ártéri hidat az ötvenes években építették át. A háromnyílású ferde, boltozott hídra egyenes keresztbordás vasbetonlemezt helyeztek erősítésül és szélesítésül. A keresztbordák végei a boltzáradékhoz képest értelmetlen aszimmetriában éktelenkednek és rontják az egyébként szép boltozatok képhatását és esztétikai értékét. Az új szerkezeti elem nem simul ízléssel a régiekhez, hanem teljesen függetlenül, rideg célszerűséggel gázol át az esztétika kívánalmain (46. kép). Az előbbi példa a hidat lényegében megváltoztatta ugyan, hiszen megújította a szerkezetét, de azt szerencsés kézzel, művészi módon oldotta meg. Az utóbbi példában a híd esztétikai értéke szenvedett csorbát, holott eredeti tartóelemei, a boltozatok lényegében változatlanul megmaradtak. Nagyon érdekes a két példa egymás mellé állítása annak szemléltetésére, hogy mit kíván a modern építészettörténeti szemlélet a mai kor tervezőjétől. 8
