Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Gáspár László: A nagyfeszültségű vasútvillamosítási rendszer
kisugározza magából. Kezdetben vastagabb vezetékkel próbálták ellensúlyozni az energiaveszteséget. Mennél hosszabb és vékonyabb ugyanis a huzal, annál nagyobb az elektromos ellenállása, és fordítva: mennél rövidebb és vastagabb a drót, annál kisebb az ellenállása. Hosszabb távon azonban ez a megoldás nem jöhetett szóba: túl vastag és éppen ezért túl drága vezetéket — valóságos rudakat, hengereket — kellett volna létesíteni. Orosz elektrotechnikusok mutatták meg a nagytávolságú gazdaságos elektromos erőátvitel útját. Lacsinov professzor állapította meg először, hogy a feszültség növelése nagymértékben megjavíthatja az elektromos erőátvitel hatásfokát, tehát távolsági kiterjesztésére is módot ad. Ámde dinamóvral 6000—8000 voltnál nagyobb feszültségű áramot nem lehetett gazdaságosan fejleszteni. Megpróbálták úgy növelni az egyenáram feszültségét, hogy több dinamót sorbakapcsoltak. mire feszültségük összegeződött. Ez sem bizonyult gazdaságos megoldásnak. Csak e sikertelen kísérletek után kezdték komolyan venni Lacsinov professzornak azt az elméletileg alaposan alátámasztott gondolatát, hogy váltóáramot használjanak elektromos erőátvitel céljaira. A váltóáramú erőátviteli rendszer először 1884-ben, a torinói kiállításon került nagyobb nyilvánosság elé. Az erőátviteli vezeték 2000 volt feszültségű áramot továbbított a kiállítás területére, mintegy 40 km távolságból, ahol a termelt váltóáram nyitott vasmagú, sorbakapcsolt úgynevezett szekunder generátorok révén kapta meg erőátviteli feszültségét. A váltóáram azonban akkor érte el első nagy diadalát, amikor 1885 tavaszán Zipernowsky, Déri és Bláthy feltalálta a zárt vasmagú transzformátort. Ez a lényegében egyszerű berendezés módot adott arra, hogy a váltóáramú generátorokban termelt kisfeszültségű áramot nagyfeszültségű árammá alakíthassuk át, s így vékony fémhuzalon is gazdaságosan, tehát kis energiaveszteséggel továbbíthassuk nagy távolságokra. Az áram felhasználási helyén azután ugyancsak transzformátor segítségével alakíthatjuk át a nagyfeszültségű áramot a különböző elektromos berendezéseknek megfelelő kisfeszültségű árammá. A feszültségátalakítás folyamán mindössze 2—3 százalékos energiaveszteség lép fel a transzformátorokban. Az elektromos erőátvitel távolsági kiterjesztéséhez a váltóáramot fejlesztő generátorok is jelentősen hozzájárultak az egyenáramú áramfejlesztőgépekkel szemben mutatott előnyeikkel. A váltóáramú generátorok nemcsak egyszerűbbek, gazdaságosabbak, hanem nagyobb feszültségre is építhetők és emellett sokkal jobban alkalmazkodnak a fogyasztáshoz mint az egyenáramú dinamók. Kezdetben azonban csak egyfázisú váltóáram fejlesztési
