Gáspár László et al.: Nagy magyar találmányok (Budapest, 1955)
Vajda Pál: Gyógyszeralapanyag mesterséges gépi előállítása
Minthogy csak virágzó rozsot tudtak addig sikerrel fertőzni, a kérdés ez volt: lehet-e a rozs virágzásától függetleníteni a fertőzést. Békésy Miklós magyar tudós felelt meg erre 1934-ben. Lehet, csakhogy a fertőző folyadékot nem permetként kell a virágzó rozsra szórni, hanem tűvel kell beleszúrni a zárt virágba. «ís módszer — írta Békésy Miklós a Magyar Gyógyszertudományi Társaság Értesítőjének 1947. évi 1—2. számában — lehetővé teszi, hogy a fertőzést már kalásznyíláskor elkezdhessük, sőt virágzás után is folytathassuk egészen addig, míg a szem kifejlődése meg nem indul. A módszer nemcsak a virágzástól függetlenít, hanem sok más értelemben is kedvező. így a fertőzési csíra már akkor is kellően páradús környezetbe jut és csíratömlőjét kifejlesztheti, ha csak a virágpolyva felső felületére tapad. A korai fertőzés a gomba természetes továbbszaporodását is elősegíti, mert a fertőzés után mintegy tíz nap múlva megjelenik az úgynevezett mézharmat... és ez még virágzásban éri a rozsot. A harmat és az eső a rozskalász alsóbb virágaira mossa a mézharmatot, a szél pedig egymásnak verdesi a virágzó kalászokat, így a gomba továbbszaporodását elősegíti. Nagyon alkalmas a szúrással való fertőzés: először, mert kevés fertőzési anyag kell, másodszor, mert a fertőzéshez szükséges gépeket jól kihasználhatjuk, minthogy a fertőzéshez mintegy két hét áll rendelkezésünkre.'!) Békésy injekciós tűkkel végezte első kísérleteit, de csakhamar kiderült, hogy más megoldást kell keresnie, mert így sok fertőzési folyadék megy veszendőbe. Az injekcióstűk olykor betömődtek, elhajlottak, sőt el is törtek. Békésy ekkor varrótűt kezdett használni; a fűzőlyuk felszippantott a folyadékból egy kis cseppet, amely azután a rozsvirágba való szúráskor letörlődött. Már akkor, amikor injekcióstűkkel dolgozott, szerkesztett egy kis kézi gépet, amelyet azután átalakított varrótűkkel felszerelt géppé. A tűk megtöltésére fertőző folyadékkal átitatott nemezlapot használt. (L. XXX. képtábla, 1.) Leírása szerint a gép így működött: «A tűshenger, amelyet a hajtómű forgat, forgás közben magával ragadja a nemezes hengert, ennek átitatott nemezébe szúródnak bele a tűk. A nemez átitatása a henger belsején át történik, csekély túlnyomással. Mivel a nemez átitatásakor a túlfolyás nem kerülhető el, s így forgás közben a centrifugális erő elfreccsenti a folyadékot, alkalmas burkolattal gondoskodtam a lecsurgó folyadék összegyűjtéséről alul elhelyezett tartályban. Ellenhenger nyomja a kalászokat a tűs hengerhez, és fésű gondoskodik arról, hogy a tűshenger ne tépje, hanem tovább vezesse a megszúrt kalászokat.» Varrótűk alkalmazása injekciós tűk helyett, számos előnyt nyújtott. A varrótűk sokkal szilárdabbnak bizonyultak mint az injekciós tűk, nem hajoltak meg munka közben. Felerősítésük 10* — 12/2 s 147
