Sárádi Kálmán: Művészi kovácsolás (Budapest, 1970)
IV. Megmunkálás
A) A megmunkálásról általában A vas művészi alakításának alapját a kovácsolás alkotja. Az izzó kovácsvas a kalapács ütéseinek majdnem úgy enged, mint az agyag a mintázó ujjainak. A kilapított rúdvas széleinek bevagdalásával alakítja ki a kovács a különféle leveleket és virágokat, s ha elkészült a levélcsipkék, bordák és erek nehéz munkájával is, egyenként vagy csokorba kötve a kovácstűzben összehegeszti azokat (65. ábra). Ez a munka a kovácsot a művészet magaslatára emeli. Ugyanis a vas szabadon való megmunkálása a kézügyességen kívül formaérzéket és művészi ihletet is kíván. A kovácsmunka tetőpontját a plasztikus emberi és állati alakok kikovácsolásában éri el. A kovácsolással készített munkát általában vert vasmunkának nevezték el. A kovácsmunka sablonossá válik akkor, ha a vasat odorokban kovácsoljuk ki, vagyis előre kifaragott szerszámacél üllőbetétbe verjük. Itt a fő dolog az odor, illetve a megfelelő minta pontos kifaragása, a többi egyszerű mechanikai munka, amelyet kovácsoló géppel is elvégeztethetünk. Az odorokban való kialakítás, különösen a középkor első szakaszában, a román stílus korában volt divatos (66. ábra). A legegyszerűbb kovácsmunka a vágóval való alakítás. Ezzel az ún. irdalt (hasított, bemetszett) munkával díszítették pl. a négyszögletes rúdvasat azáltal, hogy az éleket vágóval bevagdalták (67. ábra). Ezzel szemben azt a munkát, amely a kilapított vasnak vágóval való kiformálásakor keletkezik s a maga 66. ábra. Odorban kovácsolt román stílusú munkák nézete és metszete 71 65. ábra. Reneszánsz csokor, kovácsolt és hegesztett munka
