Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)

A Nehézipari Minisztérium intézetei

méretű brikettezési kísérletekkel kis mennyiségű mintából és kis költséggel sikerült átfogó képet kapni a gyöngyösi ahidrált lignit brikettezhet őségéről. Ezzel már tisz­tázták, hogy a félüzemi kísérleteket milyen irányban érdemes folytatni. A Bányászati Kutatóintézet Szénelőkészítési Osztályán elkészített egyszerű kísérleti berendezésekkel tehát a brikettezési kísérletek első tájékoztató jellegű sorozata a jövőben kis mintamennyiséggel és kis költséggel más mintákra vonatko­zóan is gyorsan elvégezhető. Az Intézet Vegyészeti Osztályán néhai dr. Gál Ernő és Kovatsils Máténé az ásványianyag-tartalom meghatározására új sztöchiometrikus és oldásos eljárást dolgoztak ki. A szén ásványianyag-tartalmának, azaz a szénben levő ásványi anya­gok mennyiségének az ismerete azért lényeges, mert az a szén kalóriatartalmát és bármely irányú felhasználhatóságát befolyásolja. Meghatározása körülményes, mert összetételének és így mennyiségének a vizsgálatok során nem szabad változnia. Eddig más megoldás nem lévén, az ásványi anyag helyett a szén hamujával számoltak, ami a hamusítás során az ásványi anyagban bekövetkező termikus folyamatok miatt kisebb-nagyobb mértékben eltér az ásványi anyag mennyiségétől. Korábbi munkáik során ugyanezek a szerzők az ásványi anyag megállapítására való külföldi sztöchiometrikus számítási módszereket fejlesztették tovább és alkal­mazták magyar szenekre. További vizsgálataikban egy közvetlen meghatározáson alapuló eljárás kikísér­letezésére Badmacher—Móhrhauer savas oldásos eljárását vették alapul. Ez az eljá­rás azonban egy lépcsőben sósav és hidrogén-fluorid együttes alkalmazásával próbálja az ásványi anyagot eltávolítani az organikus anyag mellől. Ez meszes szenek eseté­ben CaF2 keletkezéséhez vezet, amely oldhatatlan vegyidet lévén, többé nem távo­lítható el, és meghamisítja az eredményt. E hiba kiküszöbölésére ők a Badmacher— Mohrhauer-féle, de általuk ún. Fe203 korrekcióval módosított hidrátvíz-meghatá­­rozó eljárást alkalmazták. így két lépcsőben, először sósavval a kalciumtartalmat, majd hidrogén-fluoriddal a szilikátokat távolítják el, ami által megszűnik a CaF„ keletkezésének veszélye. Ezzel az eljárással szobahőmérsékleten oldanak, ami az organikus anyag kíméletesebb kezelését teszi lehetővé. A vizsgálati eredményeket a sztöchiometrikus módszer eredményeivel hason­lították össze. A sztöchiometrikus ásványi anyag faktorértékek fekete- és barna­szenekre egyaránt, hibahatáron belül megegyeztek az új oldásos módszer faktorainak értékével. Az ásványianyag-tartalom meghatározásához eddig nem volt összehasonlítási alap. Most azonban lehetővé vált az ásványianyag-faktorértékek helyességének az igazolása, mivel két ellentétes irányból elindulva, két teljesen különböző eljárással, az új sztöchiometrikus és az új oldásos módszerrel azonos eredményekhez jutottak. Az Intézet vizsgálati adatai alapján megengedhetőnek tartották a faktor 0,04 egységnyi eltérését, mivel a magyar szabvány nagy hamujú szenekre 1% különb­séget enged meg a hamu meghatározásában, és mivel a sokkal bonyolultabb, nagyobb hibaforrású ásványianyag-meghatározás során 0,04 faktor eltérés csak 1,2% különb­séget jelent az ásványianyag-tartalomban. Az ásványi anyag-meghatározási kutatások során vizsgálták az eredeti és ásvány­­talanított szén karbóniumtartalmának meghatározásán alapuló módszereket is, így a Lissner-Göbel-féle karbonarányos eljárást. Előnye, hogy nem kell az oldás során a szénmaradék kvantitatív kezeléséhez ragaszkodni, és az oldási maradékot vissza­mérni. Hátránya, hogy a karbon meghatározás 0,5%-os törésének az ásványianyag - faktor 0,05 egységnyi változása felel meg, a módszer tehát túl érzékeny a karbon­­meghatározás hibáira. 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom