Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Magyar Tudományos Akadémia intézetei
mányozni azt, hogy valóban mutatkozik-e korreláció két koherens fénynyaláb intenzitásingadozásaiban. E kísérletek először arra az eredményre vezettek, hogv Jánossy elméletével megegyezésben valóban jelentkezik korreláció, azonban a mért korreláció (amelyet a fényforrás tulajdonságai, az optikai rendszer paraméterei és a berendezés felbontóképessége is befolyásol) kismértékben szisztematikusan eltér a számítottól. Az eltérés okát kutatva legutóbb Farkas, Jánossy, Náray és Varga koincidenciaberendezésük feloldóképességét egy szisztematikus hiba felismerése és megszüntetése után jelentősen növelték. Ekkor a mért és a számított korreláció teljes egyezését állapították meg. A vázolt alapkutatások során számos elvi és kísérleti probléma merült fel. így pl. az interferometrikus vizsgálatok szükségessé tették kiterjedt fényforrások interferenciaképében az intenzitáseloszlás elméleti és összehasonlító kísérleti tanulmányozását (Bakos József, Kántor Károly). Ezeket a vizsgálatokat ki kellett bővíteni kiterjedt monokromatikus fényforrások elhajlási képein az intenzitáseloszlás meghatározására is (Bakos, Kántor). Ugyancsak az interferometrikus vizsgálatokhoz volt szükség nagy koherenciahosszúságú fénysugarak, vagyis hosszú fónyhullámvonulatok előállítására. Bakosnak, Kántornak és Náraynak sikerült egyetlen adott koherenciahosszúságú hullámvonulatból ún. amplitúdóosztással oly hullámvonulat-sorozatot előállítania, amelynek hossza az eredetinek sokszorosa volt. A felsorolt széles körű interferencia-optikai kísérletezés arra késztette a Fizikai-Oütikai Laboratóriumot, hogy optikai mérőberendezéseinek építőszekrény-rendszerű összeállításához finommechanikai befogó- és mozgatóelemeket fejlesszen ki, szerkesszen és szabványosítson (Bakos, Erdőkürti és Kántor). Jánossy akadémikusnak a kvantummechanika részecske—hullám problematikájára vonatkozó kutatásai még több nyitott kérdésre is felhívták a figyelmet, így rámutattak a magasabb sorszámú (n > 30) Balmer-vonalak hullámhossz-meghatározásának érdekességére. A Bahner-vonalsorozatra vonatkozó irodalmi adatok kritikai átvizsgálása során számos tisztázatlan kérdés merült fel. Ezek egy részét sikerült megmagyarázni; kiderült pl. hogy a Rydberg-kllandónak nemzetközileg elfogadott értéke további korrekcióra szorul. A korrekciót azonban csakis a nagyobb (n < 10J sorszámú vonalak finom struktúrájának észlelése szolgáltathatja (Csillag László). A Laboratóriumban sikerült a fénygerjesztési eljárás tökéletesítésével számos Elés, 7Lvonal eddig nem ismert finomstruktúráját meghatározni (Csillag, Császár); A Laboratórium ezenfelül egyes 'kétatomos molekulák elektronszínképében izotópeffektusokat tanulmányozott, továbbá új spektroszkópiai mérőmódszereket fejlesztett ki (Mátrai Tibor). Mindezeket a munkákat még a Kozmikus Sugárzási Osztály keretében végezték el. A munka mennyisége azonban állandóan gyarapodott, ezért a Fizikai-Optikai Laboratórium 1958-ban az I. Fizikai Főosztályon belül önálló osztállyá vált. Az állandóan növekvő létszámmal együtt javult az osztály anyagi ellátása is, s így 1963-ban már hét épület- és három aknalaboratóriuma volt. (Az utóbbiak a rázkódásmentességet igénylő interferometrikus észlelésekhez szükségesek.) A műszaki és tudományos felszereléshez az optikai alapeszközökön kívül interferométerek, spektrográfok, monokromátorok és elektronikus berendezések is tartoznak. Az évek során kifejlődött egy vákuumtechnikai laboratórium is. A II. Fizikai Kutató Főosztályhoz két magfizikai laboratórium tartozik. Az I. Laboratórium feladata az atommagok szerkezetének tanulmányozása magspektroszkópiai módszerekkel és magreakciók vizsgálatával. A II. Laboratórium ugyanezt neutronspektroszkópiai úton vizsgálja. A Főosztályhoz tartozik még a gyorsítóüzem is. A Központi Fizikai Kutató Intézetben kis energiájú magfizikai kutatás 1952-ben 42
