Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Könnyűipari Minisztérium intézetei
A Faipari Kutatóintézetnek különben is egyik legfontosabb témája volt, hogy az enyvezett lemezzel a bútorlap- és furnérgyártás fejlesztése érdekében mind anyagtakarékossági, mind technológiai vonatkozásban vizsgálatokat folytasson. Ezek közé a vizsgálatok közé tartozott a vastagsági méretcsökkentés lehetőségeinek kutatása is. A hasítógépen, ill. — excentrikus befogással — hámozógépen előállított furnér (színfurnér) igen fontos alapanyaga a bútor-, hajó-, vagon- stb. iparnak. Mivel ebben az iparágban a termelés emelkedésével a furnérszükséglet egyre növekszik, a feldolgozásra alkalmas furnérrönkökből mind mennyiségileg, mind minőségileg a maximumot kell kihozni. A mennyiségi termelés fokozását illetően — rönkhelyzetünk és importlehetőségünk ismeretében — kézenfekvő a gondolat, hogy csökkenteni kell a furnérok vastagsági méretét. A kérdés megoldásának azonban számos feltétele van. A méretcsökkentés ui. csak abban az esetben lehetséges, ha ezáltal a minőség nem romlik, vagyis ha teljes értékű borítóanyagot kapnak. A kutatást tölgy, dió és mahagóni fafajokkal végezték. A kísérletek azt eredményezték, hogy gondos kivitelezéssel, de egyébként változatlan technológiával lehetséges a tölgy- és diófurnérokat 0,4 mm, a mahagóni furnért 0,3 mm vastagságban előállítani. A következő lépés annak a megállapítása volt, hogy rágászthatók-e a vékony furnérok átütésmentesen. Az e téren elért eredmények várakozáson felülinek bizonyultak. A vékony színfurnérok átütésmentes ragasztását ipari liszttel töltött habosított műgyantával különösebb nehézség nélkül megoldották. Megvizsgálták a vékony furnérokkal borított enyvezett lemezek szilárdságát is, azonban jelentős eltérés nem volt tapasztalható a szabványos furnérral borított lemezekkel szemben. Szilárdsági szempontból tehát a vékony lemezek használata nem jelent hátrányt. Az elvégzett kutatás kétséget kizáróan igazolja, hogy a furnérvékonyítás anyagtakarékossági célzattal megvalósítható. A nehézséget nem a ragasztásnál feltételezett enyvátütés jelenti, hanem a ragasztás utáni csiszolás művelete, mert a vékony furnérok egyenlőtlen alapfelület esetén esetleg átcsiszolódnak. Ezért a kutatást ebben az irányban még folytatni kell. Gyártástechnológiai vonatkozásban a rönkelőkészítés módjával foglalkoztak, mert a furnér- és lemezgyártásnak ez az egyik legfontosabb, de egyben legelhanyagoltabb területe. A kutatás célja az volt, hogy tudományos alapon határozzák meg a gőzölés, ill. főzés optimális hőmérsékletét és időtartamát a fafaj és rönkátmérő függvényében, valamint bog}’ a két eljárás tudományos analízisével lehetővé tegyék a helyes eljárás kiválasztását. A kutatás olyan összetett nomogramot eredményezett, amellyel kielégítő pontossággal meghatározhatók egy adott technológiai feladat megoldásához szükséges rönk előkészítés (gőzölés—főzés) paraméterei. Ezzel az üzemek részére rendkívül könnyen, számítások nélkül biztosítható a rönkanyag kívánt képlékenysége, és ezen keresztül a minőségi termelés egyik alapvető feltétele. Gépészeti vonatkozásban fenti témát kiegészíti a hámozórönkök hossztolására, hőkezelésére és kéregetésére felhasznált berendezések, valamint az egyes műveleti helyeket kiszolgáló transzportőrök optimális típusainak, ill. alapkonstrukcióinak meghatározása. E munkák közül figyelmet érdemel a hidraulikus kéregelés alapvető műszaki—gazdaságossági tényező közötti viszony meghatározását, és ezzel a hidraulikus kéregelés elméleti és gyakorlati kérdéseinek tisztázását célzó kutatás, amely megfelelő támpontot nyújt közepes és kis kapacitású üzemekben is hidraulikus kéregelőberendezések kidolgozásához. A farost lemez és forgácslapgyártás technológiai kérdéseiről már írtunk. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban persze nemcsak technológiai kutatások folytak, s a kérdés 278
