Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)

A Könnyűipari Minisztérium intézetei

zálás hőmérsékletén, tehát minimálisan 140—150 C°-on zajlik le, a felhasznált keverékeknek megfelelőképpen termoplasztikusnak kell lenniük. Ugyanakkor az is szükséges, hogy a lehűlt anyag szerkezete kellőképpen merev legyen és a termék keménysége megfeleljen a szabványnak, ill. a kellő keménység hiánya miatt ne okozzon a cipő hordásakor imbolygó járást, mert az erősen fárasztó. Ez utóbbi szempontra különösen a könnyű fajsúlyú termékek esetén kell tekintettel lenni, mert ezek a nagy felhajtás miatt laza szerkezetűek. E követelményeket elsősorban nagy sztiroltartalmú, ún. kaucsukgyantákkal érik el, mint pl. Duranit 30, 15 és 10, Butakon 7001 és 8551, Polysar SS 250, Marbon 8000 stb. Ezek butadién—sztirol­­kopolimerek 50, 70, 85 és 90% sztiroltartalommal, ami melegen a szükséges termo­­plaszticitást, hidegen pedig a megfelelő keménységet biztosítja. Ugyancsak a termo­­plaszticitás növelése és a késztermék kellő keménységének elérése céljából használtak ún. szilárd plasztifikátorokat, mint pl. kolofónium, kumarongyanta stb. A sztirol­­gyantákon kívül aktív fehér töltőanyagokkal is fokozható a késztermék keménysége, kopási ellenállása; ilyenek pl. Ultrasil VN-3, Aerosil, Hi-Sil 233 stb. A kis, 0,3—0,4 g/ml sűrűségű mikrocellás talpak és sarkak gyártásának igen nagy nemzetgazdasági jelentősége van, hiszen 1 pár talp előállításához jóval kevesebb anyag szükséges. Az Intézetben folytatott hordási próbák azt mutatták, hogy e talpak kopási ellenállása nem rosszabb a nagyobb fajsúlyú mikrocellás talpakénál. A cipőipari ragasztási problémák közül a cipőipari gyorsragasztók gyártási technológiájának kidolgozása területén jelentős munkát végzett az Intézet. A poli­­kloroprén műkaucsuk alapanyagú oldószeres ragasztók mint cipőipari gyorsragasztók kerülnek forgalomba. Fő alkotórészük a pohkloroprén műkaucsuk azonban a cipő­ipari technológiai feldolgozás követelményeinek megfelelően a műkaucsuk tulajdon­ságait megfelelő hozzátétekkel változtatják. így a nyitott időt a gyártási technológia menetével különböző gyanták hozzáadásával hangolták össze; erre a célra kumaron­­gyantát, továbbá modifikált fenol—formaldehid-gyantát használtak. A polikloro­­prén ragasztó kohézióját aktív fehér töltőanyag adagolásával (Ultrasil VN 3), továbbá klórkaucsuk alkalmazásával növelték. A ragasztó kohézióját és adhézióját izo-cianátok adagolásával állították be a kívánt mértékre. A cipőben levő kéregnek, amelyet a felsőrész és a bélés között helyeznek el, az a célja, hogy a lábat állás és járás közben rugalmasan támassza, valamint hogy szabályos formát adjon a lábbelinek. A kéreg igen kényes része a cipőnek; ha a cipő hordásakor a kéreg alakja megváltozik, akkor nemcsak a cipő veszíti el alakját, hanem a járás is megnehezül benne. A kéreg járás közben felfogja a láb sarkának oldalmozgását, ami deformációt idézhet elő. A terhelés, amelynek a kéreg ki van téve egyenlőtlen, és ez az egyenlőtlen terhelés a nem tökéletes vagy nem tökéletesen beragasztott kéreg törését, gyűrődését idézheti elő. Ezért nemcsak a kéregnek kell megfelelően rugalmasnak lennie, hanem a kérget beragasztó anyagnak is; a kéreg­nek formáját és szilárdságát nedves állapotban is meg kell tartania. Régebben a cipők kérge bőrből készült, és csirizzel vagy dextrinnel ragasztották be. A csiriz használatának több hátránya van: keménnyé, merevvé teszi a kérget, a kialakult csiriz—-dextrin film idővel megreped, töredezik; emellett a megmunkálás során gyakori a kéregrész és a fejrész szennyeződése, és természetesen nem egyenletes a kézi kenéssel felvitt ragasztóanyag mennyisége sem. A formázott (előpréselt) rostműbőr kéreg felhasználása új ragasztási technológiát igényel: olyan ragasztóanyagot és ragasztási technológiát, amely a ragasztóanyag egyenletes felvitelét teszi lehetővé és a kérgek beragasztás után is megtartják rugal­masságukat. 269

Next

/
Oldalképek
Tartalom