Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei
Terjedelmes tanulmányba foglalta az Osztály a hazai acélhengerművek hengercsapágyazási helyzetét, és rámutatott a javítás lehetőségeire elsősorban a csapágyanyagnak változtatásával s az ezzel összefüggő kisebb szerkezeti módosításokkal. A hazai hengerművek (1962-ben) 84%-ban fém csapágyakat (bronz és fehérfém) használtak és csak 16%-a a csapágyanyagköltségnek esett a műanyag csapágyakra. Minthogy pedig a műanyag csapágynak fajlagos költsége (11 hengerelt gyártmányra számított költsége) kereken csak Y10 része a fém csapágyakénak, nyilvánvaló, hogy a műszakilag ma már minden hengersoron akadálytalanul használható műanyag csapágyak elterjesztésével évi sok ezer forintos megtakarítás volna elérhető. A műanyag csapágyak használata, ha lassúbb ütemben is, de terjedőben van üzemeinkben. A Csavarárugyár miskolci gyáregységének megbízásából olyan acélanyagot kellett kialakítani, amely a forgácsolást és a menetmángorlást, vagyis a képlékeny hidegalakítást is egyaránt jól elviseli. A szabványos acélfajták ezt a kétféle megmunkálást kevésbé állják, mert vagy jól forgácsolhatok (automata acélok), vagy jól alakíthatók (lágy, mélyhúzó acélok). Az Intézetben tizenegy féle lágyacélt készítettek olyan összetétellel, amely a nagyüzemi gyártásban is akadálytalanul előállítható. Az acélokat kovácsolták, Salgótarjánban hidegen húzták és hőkezelték, majd a Csavarárugyárban apró csavarokat készítettek belőlük a kívánt forgácsoló és mángorló technikával. A forgácsolást mind a tizenegy fajta acél kifogástalanul bírta, valamenynyi mángorolható is volt, sőt közülük 4 fajta ez utóbbi megmunkálást is úgyszólván selejt nélkül elviselte. A Lőrinczi Hengerműben A. 37 és MTA 50 acélminőségű durvalemezeknek szabályozott hengerlési véghőmérséklettel végzett hengerlését tanulmányozták. A hengerlési véghőmérséklet célszerű beállítása a lemezek szívósságát, különösen ütőmunkáját növelte, a ridegtörésekre való hajlamát pedig csökkentette a szokásos hengerlési véghőmérséklettel gyártott lemezek hasonló értékeihez képest. Különösen az MTA 50 jelű, nagy folyáshatárú szerkezeti acélnál volt ez a jelenség szembetűnő s egyben alkalmas arra, hogy a gyártási módszer révén az egyébként hasonló hatású utólagos hőkezelés (normalizálás) némelykor megtakarítható legyen. Hazai viszonylatban elsőként kísérleteztek közepesen ötvözött acélok termőmechanikus kezelésével (az angolszász szakirodalom „ausforming” névvel jelöli az eljárást). Ezzel a módszerrel nagyobb szilárdság és szívósság adható az acélnak, mint a hagyományos nemesítéssel. Egyelőre kisebb méretű, különlegesen nagy igénybevételnek kitett alkatrészek gyártásakor jöhet szóba az eljárás. A képlékanyalakítási kutatás kedvelt munkaterülete külföldön a képlékenyalakító műveletek erő- és nyomatékszükségletének pontos meghatározása mérések útján. A kutatók empirikus vagy félempirikus képletei meglehetősen tág szórásmezőn belül tudnak csak irányt mutatni a fellépő erők nagyságára nézve, vagy pedig csak bizonyos leszűkített feltételek között használhatók. A korszerű méréstechnika (elektronika) módot ad az egzakt mérésekre, s a kapott eredmények nemcsak a gyakorlat számára hasznosak, de segítségükkel a számításos módszerek is tökéletesíthetők. Az osztály felkészül ilyen mérések üzemszerű végrehajtására, s e célból már több, nyúlásmérő bélyegekkel ellátott mérőtestet szerkesztett és hitelesített, megfelelő mórőhidakat és regisztrálókészülékeket szerzett be, s a berendezésekkel kísérleti jellegű méréssorozatokat végzett. 1964. évben az üzemi mérések megkezdődtek. Az egyes osztályok munkájának ismertetése után írjunk az Intézet terveiről is. Az Intézetre váró feladatokat a második tervidőszak végéig részletesen, az utána következő időszakokra pedig csak nagy vonalakban az 1960-ban kidolgozott és 1963-ban jóváhagyott Országos Távlati Tudományos Kutatási Terv tartalmazza. 262
