Aba Iván: Műszaki tudományos kutatás Magyarországon (Budapest, 1965)
A Kohó- és Gépipari Minisztérium intézetei
Ettől az időszaktól kezdve fő témaként a nagytávolságú mikrohullámú hírközlés kérdéseivel foglalkoznak. E feladatok megoldásán dolgoznak lényegében az alapkutatással és a gyakoilati munkával foglalkozó laboratóriumok és megvalósító részlegek egyaránt. A következőkben erről a munkáról adunk rövid áttekintést. Hírközlés. Nagy táyolásgú m i krohullám ú összeköttetések kérdéseivel az Intézet 1955 óta foglalkozik. Ehhez a munkához megvoltak az előző 5 év tapasztalatai a mikrohullámú technika és kis csatornaszámú mikrohullámú összeköttetések területén. A feladat megoldásához azonban több területen a korábbi munkától alapvetően eltérő laboratóriumi tevékenység megindítására volt szükség. 1955 és 1956 folyamán lényegében csak néhány szakember és néhány laboratórium foglalkozott a rendszertervezési kérdések előtanulmányaival és laboratóriumi előkísérletekkel. Szélesebb körű szervezett munka 1957 elején kezdődött. Ennek a munkának az eredményeként 1957 végén már megindultak az első kísérletek a Rózsadomb és a Magyar Posta kékestetői állomása között. Ezzel a munkával párhuzamosan 1958 elején felmerült az a szükséglet, hogy Csehszlovákia és Magyarország között a televízió-műsorcsere céljára ideiglenes mikrohullámú összeköttetés létesüljön. Erre a célra — lényegében a kísérleti műszergyártás módszereivel — moduláló-demoduláló típusú mikrohullámú összeköttetést dolgoztak ki. Ezek a berendezések Budapest és Győr között 1958 óta használatban vannak. Az első haladó hullámú csővel működő mikrohullámú összeköttetés mintapéldányát — televízióátvitel céljára — 1959 végére dolgozták ki. Ennek alapján 1960 folyamán a Finommechanikai Vállalat GTT4000/A típusjelzéssel legyártott egy láncot a Budapest—Kisvárda vonal számára. Ez a lánc még csak a gerinchálózati berendezések alapvető rádióberendezéseit foglalta magába: automatika nélkül működött, az állomásokat hiba esetén manuálisan kapcsolták át tartalékra. 1961 és 1963 között ez a lánc bonyolította le a televízióműsor közvetítését Budapest és Kékestető, ill. Budapest és Tokaj között. Ez volt az első lehetőség az 233 GTT 4000/600 berendezés