Várkonyi Endre: A magyar címer útja (Budapest, 1957)

elhatározást kívántak, s így lett a kétfejű sas szárnyain kialakult címerkép koronátlan alakjából történelmi emlék, 1848 dicsőségének szimbóluma: a Kossuth-címer (20. ábra).

S itt, amikor a magyar történelemnek népi demokráciánk által is megbecsült haladó hagyományához értünk, — amelyet azonban egyesek lebecsülni, mások egyedüli magyar címerként látni is hajlamosak, — arról is kell beszélni, hogy mennyire magyar és mennyire ősi ez a címer.

Arról már volt szó, hogy — bár az alkatrészek különkülön megtalálhatók a régi magyar címerekben, — az egész együtt először a Habsburgok pecsétjein és pajzsain szerepel, s ez egymagában is kétséget hagy afelől, mennyire magyar ez a címer.

De sok más tény is szól a Kossuth-címer túlzott magaszfralása ellen. így például az, (hogy a címer jobboldalának hét vágását (a címernél fordítva vannak az oldalak, mint más képeknél, jobb oldal az, amely a címertartó herald jobb keze felé esik; a hét vágás pedig a nyolc csík címertani szak-meghatározása) hosszú időn át úgy magyarázták, mint a négy „magyar” folyó: a Duna, Tisza, Dráva és Száva szimbólumát. Ez a magyarázat a hírhedt Werbőczy tői származik, iftána évszázadokig nem esett erről szó, végül a múlt század második felében a magyar nagyhatalmi hóbort, a szomszéd népek ellen irányuló sovinizmus újra jelszavává tette. A címertan szakértői szerint ennek az elméletnek semmiféle tudományos alapja nincs. Nem is lehet, hiszen a Habsburg-monarchia Magyarországában is csak a Tisza számíthatott magyar folyónak: forrásvidéke és torkolata egyaránt magyar területen volt. Sem a magyar földön csupán áthaladó, nemzetközi Duna, sem az Ausztriában eredő Dráva szimbóluma nem kerülhetett a

36

A Kossuth-címer története