Várkonyi Endre: A magyar címer útja (Budapest, 1957)
Hogyan leit a vörösből — piros-fehér-zöld? A nemzeti zászló már az Árpád-házi királyok idején elkezdi a vöröstől független, külön életét. Az első jel erre II. Endre királynak, az Aranybulla kibocsátójának zászlaja, amelyen vörös alapon ezüst csíkok (címertani szaknyelven: vágások) láthatók. Nála és utódainál ez a csíkozás váltakozik az ugyancsak vörös alapon elhelyezett kettőskereszttel. Lehetséges — a „Bécsi Képes Króniká”-ból vett kép is erre utal —, hogy II. Endre előtt Imre, sőt, talán már III. Béla is használta a vörös-ezüstsávos zászlót (1. ábra). Vajmi kevés adat tanúskodik a vörös-ezüst zászló további sorsáról és eredetéről is. A legvalószínűbb az, hogy e színek a vörös-ezüst csíkos tornaöltözetből kerültek át a lobogóra. De éppoly hihető az a másik — inkább egyházi körökből kiindult — feltevés is, hogy az ezüst, illetve fehér színt a keresztény hit jelképeként vették fel második színükként az Árpádházi királyok. A vörös-ezüst zászló mindenesetre sokáig tartotta magát. Az Árpádok családi színét, a kihalt királyi házzal való rokonságuk bizonyítására, átvették az Anjouházbeliek is, hozzátéve időnként családi liliomuk kék színét. A vegyesházbeli királyok ugyancsak e színekkel 1. ábra
