Mádi Csaba: Licenc és know-how. A szellemi termékek nemzetközi forgalma (Budapest, 1976)
II. fejezet. A műszaki-tudományos ismeretek nemzetközi áramlása - 5. A műszaki ismeretek áramlásában kialakult arányok
különbségek ellenére sem érdemes azt elméletileg különálló piacként felfogni. Sajátos területként való nyilvántartását elsősorban fontossága miatt érdemli ki, mivel az országok közötti műszaki színvonal kiegyenlítődésének egyik igen fontos eszköze, és egész iparágak kialakulását, fellendülését segítheti elő a fogadó országban, a világszínvonal elérését előmozdító, tovagyűrűző, termékenyítő hatásáról nem is beszélve. 5. A műszaki ismeretek áramlásában kialakult arányok A műszaki ismeretek különböző hordozó közegei az egyes országok számára eltérő jelentőséggel bírnak. Ez a különbség egyrészt abból fakad, hogy a licenc, know—how, ipari minta, árumárka és a szerzői jogok az egyes országok, cégek ilyen természetű bevételeiben és kiadásaiban eltérő szerepet játszanak, másrészt abból, hogy a saját kutató apparátus által termelt és a külföldről megszerzett ismeretek egymáshoz viszonyított aránya is eltérő, és a különböző hordozó közegek eltérő jelentőségűek abból a szempontból is, hogy milyen iparághoz tartozó vállalatok esetében figyeljük azokat. Bár nyilvánvaló, hogy a tiszta, tehát ipari tulajdonjog-, illetve know—how átadás nélkül lebonyolódó árukereskedelem révén a nemzetközi kereskedelem csatornáiba kerülő ismeretek összegszerű kereskedelmi értékét még hozzávetőlegesen sem igen lehet felbecsülni, mégis az árustruktúra-módosulás, a feldolgozóipari termékek forgalmi súlyának növekedése és az új termékek részarányának emelkedése alapján arra következtethetünk, hogy az így áramló ismeretek tömege növekvő, sőt, az egyéb ismeretáramlás formáinak többszörösét teszi ki. Ezt a növekedést a világkereskedelem áruszerkezete módosulásának bemutatásával lehetne nyomon követni és közelítőleg érzékeltetni. Az egyéb formák, hordozó közegek jelentőségét, illetve a 72