Wille, Hermann Heinz: A kocsitól a gépkocsiig (Budapest, 1967)

Előszó

gyászkeretben hozzák Rosemeyer képét. A halál lett a győztes! című cikk alatt ez áll: „Bernd Rosemeyer a frankfurti autóúton rekordkísérlet közben felbukott és meghalt... Egy heves szélroham, amelyet az óriási sebesség mellett nem tudott kivédeni, felkapta Rosemeyer kocsiját és 430 kilométeres sebességgel nekivágta az autóutat a 9- kilométerkőnél átívelő hídnak. Bernd Rosemeyer, aki kizuhant az autóból, azonnal meghalt. Az Auto Union új Forma versenyautója teljesen szétzúzódott ... Nem sokkal előtte Rudolf Caracciolának Mercedes-Benzen sikerült két új világrekordot felállítania. 432,7 km/óra sebességet ért el. . .”

A lapok részletesen méltatták Caracciola új rekordját, de Rosemeyer halála ügyében nem vetették fel a felelősség kérdését.

Amikor August Horch értesült az eseményről, patetikusan kijelentette: „Mint egy katona, Rosemeyer is meghalt az ügyért!” Az Auto Union áruosztályának az igazgatója, akihez a reklámosztály is tartozik, a halálhírt ezzel a cinikus megjegyzéssel kommentálta: „ ... de a német gépkocsiipar ismét felélénkült, az Auto Union fogalommá vált!”

Az értelmesen gondolkodó emberek milliói teszik fel ugyanazt a kérdést, amelyet a pálya szélén álló ősz tehergépkocsivezető tett fel: „Mire jó ez?” Vajon a versenyzés mint az autótechnika úttörője nem érte-e el már régen az ember és anyag szabta határokat? Követheti-e a szériakocsik fejlődése a kitenyésztett versenyautókat? Kinek az érdekében kockáztatják életüket a versenyzők? Álmodtak-e az előző nemzedékek, minden nép és korszak gondolkodói, barkácsolói és feltalálói egy olyan „csodakocsiról”, amely gyorsabb a fecske repülésénél? Vajon a technika krómcsillogású démonának képzelték-e „vágyaik gördülő fészkét”, amely megkönnyíti az ember munkáját, szebbé teszi az életet, s kitolja a tér és idő határait?

Bepillantva az autó történetébe, ezekre a kérdésekre kíván e könyv válaszolni.