Wille, Hermann Heinz: A kocsitól a gépkocsiig (Budapest, 1967)

Megszületik az autó

és elpöfögtek Heidelberg irányába. A kormányt a 15 éves Eugen kezelte, mellette ült az anya. A 14 éves Richard kénytelen volt a gyermeküléssel megelégedni. Az úti cél a 90 km távolságban levő Pforzheim, s az utazás fénypontja a nagymama meglátogatása volt. A falvak és városok lakosai, akik megbámulták a pöfögő, za­katoló járművet, a foltozóvargák, akik a fékeket időről időre bőrözték és a gyógy­szerészek, akiktől a három vállalkozó szellemű utas üvegenként vette a benzint, mind azt jövendölték, hogy ,,a kocsi utasai a nyakukat törik vagy a levegőbe repül­nek! Kár a csinos asszonyért és a helyes fiúkért!” De az „autósok” közül egyik sem törte nyakát. Egy aggodalomban eltelt nap után Karl Benz a következő táviratot kapta: „Szerencsésen megérkeztünk Pforz­­heimbe!” A motorkocsi kiállta az első távolsági utat és a megbízhatósági próbát. A badeni nagyhercegi kerületi hivatal kiállította Benz gyártulajdonos számára a világ első „gépjárművezetői igazolványát”. Az igazolvány feljogosította tulajdo­nosát, hogy szabadalmazott motorkocsijával próbautakat tegyen Mannheimben és környékén, mindenesetre azzal a nyomatékos kikötéssel, hogy a vezető felel minden kárért, amelyet a motorkocsi használata másoknak okoz. Benz a fontos okmánnyal a zsebében 1888 szeptemberében végigvezette jármű­vét München utcáin, s elhajtott a Müncheni Ipari Kiállításra. Az Isarmenti város lakosainak és a más vidékekről való látogatóknak is volt min csodálkozniuk. Azok, akik nem voltak tanúi az eseménynek, a Münchner Tageblattban a következőket olvashatták: „Városunk járókelőinek valóban ritkán vagy talán még sohasem volt részük olyan látványban, mint vasárnap délután... A gőz mozgatóereje nélkül, az utasok lábának erőkifejtése nélkül gördült egy szabadalmazott motorkocsi, minden kanyart vett, kikerülte a szembejövő járműveket és a gyalogosokat, miköz­ben egy sereg lélegzetét visszafojtó ember kísérte . . .” Benz kiállította gépkocsiját és elnyerte vele a kiállítás nagy aranyérmét. Müncheni sikere után egy pillanatot sem habozott, hogy kocsiját az 1889. évi párizsi világki­állításra küldje, amelyet a francia forradalom századik évfordulója alkalmából rendeztek. Monsieur Roger, aki nagyszerű helyet biztosított számára, igazán nem volt hibás abban, ha egy másik motorkocsi, amely védjegyként az újonnan épült Eiffel-torony képét viselte, nagyobb feltűnést keltett. Ez Gottlieb Daimler motor­kocsija volt, amelyet a Panhard & Levassor cég állított ki. Daimler és Benz útja ismét keresztezte egymást. Kapcsolatuk továbbra is ma­gánjellegű maradt, s csupán arra szorítkozott, hogy kölcsönösen felkeresték a szomszédos kiállítási helyeket. Modelljeik mégis észrevehetően hasonlóvá váltak egymáshoz. Benz követte Daimler példáját és a háromkerekű motorkocsiról áttért a négykerekűre. Daimler pedig szakított a kocsi formával, és Benz példáját követve, acél futóművet épített kocsija számára. A két feltaláló egy felismeréssel gazdagab­ban tért vissza hazájába: a sportkedvelő franciák nemcsak jobban méltatták, hanem nagyobbra is értékelték találmányukat, mint tulajdon honfitársaik. A francia meg­rendelések messze meghaladták a német szállítási lehetőségeket. Daimler és Benz számára nem maradt más hátra, mint az, hogy a szabadalom átruházása útján le­hetővé tegyék francia üzletbarátaiknak a saját motorkocsigyártás megindítását. Ezzel lerakták a későbbi francia autóipar alapját. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom