Wille, Hermann Heinz: A kocsitól a gépkocsiig (Budapest, 1967)

Álmok és a valóság között

elődje, a marburgi egyetem a puskapormotorral való minden további kísérletet megtiltott Monsieur Papinnak. Papin kivezető utat keresett. Puskapor helyett ettől kezdve a kevésbé veszélyes vizet zárta gépe hengerébe. A vizet elgőzölögtette, és örömmel állapította meg, hogy eközben a dugattyú szintén felemelkedik. Amint a gőz lehűlése következtében légritkítás keletkezett, jött a második löket, a külső levegő nyomása lenyomta a dugattyút. Papin a motor keresése közben feltalálta az atmoszferikus gőzgépet. 1090-ben megjelent írásával, amelynek címe: Űj módszerek a legerősebb hajtóerők könnyű fáradsággal való előállítására, segített lerakni annak a gazdasági rendnek az alapját, amely a XVIII. században kezdett elterjedni Európában és a világban. Ettől kezdve a feltaláló elmék tucatjai láttak hozzá, hogy az új, igéző erőt gyakorlatilag hasznosítsák.

Tomas Savery angol bányamérnök, azelőtt a brit flotta kapitánya, még Papin életében a franciáéhoz hasonló gőzgépet szerkesztett, amely egyaránt alkalmas volt arra, hogy a várkertekben szökőkutakat működtessen és a bányák vízszabályozását ellássa. Őt Thomas Newcomen kovács és vaskereskedő követte, aki mint gyakorlati ember az addigi gépeket lényegesen javította és tökéletesítette. Ennek ellenére a Newcomen-féle tűzgép hatásfoka még mindig kicsi volt. Azt mondták, hogy a gép építéséhez egy ércbányára, tüzelőanyag-szükségletének a kielégítésére pedig egy szénbányára van szükség. Az ormótlan, egyensúlyozórúddal ellátott szörny arra képes volt ugyan, hogy egy szivattyú karját fel-alá mozgassa, de arra már nem, hogy malomkő tengelyét forgassa. Ily módon Newcomen tűzgépe már eleve alkalmatlan volt arra, hogy járműveket hajtson.

A kísérletezők lépésről lépésre nyomultak előre egy bizonyos irányba; az a törekvés sarkallta őket, hogy olyan gépet szerkesszenek, amely lehetővé teszi számukra a természet egy parányi darabkájának uralását. Az egyik comwalli szénbányában egy fiatal gépész, akinek az volt a feladata, hogy állandóan nyissa és zárja a gőz- és vízcsapokat, feltalálta az önműködő vezérlést. Oroszországban Ivan Ivanovics Polzunov „szokatlan gőzmotorok” szerkesztésén dolgozott. „Tűzgépe”, ez a csaknem 20 méter magas óriás, bámulatot keltett két függőleges elrendezésű, a kazántól külön álló hengerével. Mint minden többhengeres motornál, ezek kölcsönösen támogatták egymás hatását, és nyugodt, egyenletes járást biztosítottak a gépnek. Újszerű volt a cél is, amelynek érdekében Polzunov ezt a gőzgépet építette. Ennek kellett volna működtetnie az egyik legnagyobb altáji ezüstolvasztó fújtatóját. Jóllehet a gép harminckét napon át szakadatlanul működött, és az üzemnek nagy hasznot hozott, a munkások összetörték, mert nyomorúságuk okát látták benne. A cári feudalizmusnak semmiféle érdeke sem fűződött a hőerőgéphez, amely a feltaláló szavai szerint „a népnek hasznot hajtana és megkönnyítené a dolgozók munkáját”.

így James Wattra maradt az a feladat, hogy elődeinek a munkájára támaszkodva sorozatos tökéletesítésekkel megteremtse a gépet, amely „minden célra használható, az erőátvitel minden formáját lehetővé teszi, és óriási munka végzésére képes”.

Watt 1736-ban született. Apja hajóépítő és szerszámkészítő volt. Watt 21 éves korában a glasgow-i egyetem műhelyébe került műszerésznek. Azt a feladatot kapta, hogy javítsa meg a Newcomen-féle gőzgép modelljét. Munka közben megállapította, hogy a gépnek nagy a fűtőanyag-szükséglete és kicsi a hatásfoka. A

15