Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)

Erdész Adám: Apa és fiú

séget igénylő életfeladat vár rá, hogy úgy kell kihasználnia tanuló­éveit, hogy utána képes legyen átvenni az európai hírű nyomda vezetését, s alkalmassá kell válnia a nagyapai és az apai örökség megőrzésére, sőt gyarapítására. A végigjárandó út kicövekelésével egy időben felmutatta azokat a fundamentális értékeket, amelyek­nek messzemenő tisztelete nélkül nem lehet célhoz érni, s amelyek egyben a sok-sok munka értelmét is adják. A Kner Imre által fel­mutatott értékrendszer három pillérre alapozódott. Az emberi életben megszerezhető legnagyobb értéknek az önállóságot és a függetlenséget tekintette: „... bizony úgy van édes Kisfiam, hogy az életben szinte a legnagyobb érték az, ha valakinek, főkép­pen férfiembernek, saját hatásköre, saját önálló feladatai vannak, és megvan a lehetősége arra, hogy alkothasson, a saját elgondolása szerint irányíthassa az életét, programot csinálhasson, és ... ezzel anyagilag függetleníthesse magát...” Úgy folytatta a gondolatot, hogy ehhez az alapértékhez csak egy másik, hasonlóan fontos érték folytonos szem előtt tartásával lehet eljutni, nevezetesen azzal, ha valaki tökéletesen birtokában van mesterségének. A mesterség bir­tokába pedig csak és kizárólag tudással, részletismeretekkel, türe­lemmel és tájékozottsággal lehet jutni - szögezte le több ízben is. Mindezekhez emberi, etikai értékeket párosított Kner Imre, a szorgalmat, a becsületet, a komolyságot-a felelősség szinonimája­ként használta e kifejezést - és az akaratot. Ez utóbbi szerepelt leg­többet a levelekben. Kner Imre saját tapasztalatai alapján úgy látta, hogy bizonyos teljesítmény csupán akarat kérdése. Az évek múlásával ez az értékrendszer nem módosult. Később bebizonyo­sodott, hogy helyes volt a kezdet kezdetén kijelölni a célt s a nor­mákat, mert így a részfeladatok értelmet nyertek; minél érettebb lett Mihály, annál pontosabban látta az összefüggéseket, és tizen­hat-tizenhét évesen már maga is meg tudta ítélni, minek mi a j elen­­tősége. Nem kis terhet jelentett egy fiú számára már tizenhárom évesen 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom