Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)

Rényi Péter: A reformer

két, ironikus vagy panaszos megjegyzéseket, amelyekkel szó szerint találkozni a mai reformpublicisztikában: „Ahová tehát nyúlunk, súlyosnál súlyosabb szakkérdések merednek elénk, s mindenre igen-igen későn terelődik csak rá a figyelem.” Ismerős gondolat, akárcsak az utalás a politika által elsüllyesztett, s csak jóval később újra feltámasztott reformprogramokra: „Az új magyar reformprogram milyen aggasztóan hasonlít-írja 1938-ban (!)-az 1910—12-es galileista programhoz. Bizony-bizony, sokminden lett igen-igen későn hivatalos programmá, amit középosztálybeli embernek nem is volt szabad hangosan kimondani. ” Többször felpanaszolja a „teljesen mesterséges viszonyok közé szorított, agyonirányított piacot és termelést” is. „Kivételes elbánást nem igényeltem soha. De meg vagyok győződve, hogy a pusztítás (értsd: a fasiszta irányzatú intézkedések - R. P.) irracionális, a kezdeményező erő, a vállalkozás, végzetes pusztuláshoz fog vezetni, s ha a nagy állami szervek esetleg egyet-mást pótolnak is, nem gazdaságos termelésükkel, rossz bérpolitikájuk, állandó, közpénzekből pótlandó deficitjükkel csak az ország további elszegényedését fogják okozni.”(1938)

Vannak ismerősen csengő, keserű megjegyzései az előnytelen külkereskedelemből is; fájlalja például „a Nyugattal folytatott árucserét, amelynek során 8-10 vagy még több magyar agrárnapszámot cserélünk egy-egy nyugati napszámra. ” „A túl alacsony nemzeti jövedelemnek az az oka - teszi hozzá -, hogy túlságosan kevés a kultúránk és a szaktudásunk, ezért nincs meg a nemzeti munkának a kellő termelékenysége. ”

Majdnem azt lehetne mondani, nincs olyan aspektusa a reformnak, a reformerségnek, amely nem kerülne szóba Kner Imrénél, ide értve a reformerek legbelsőbb dilemmáit is: „Nem jó az, - írja például 1937-ben -, ha az ember érdekelve van ilyen nagyon abban, hogy a fennálló szervezet fennmaradjon, s amellett nagyon is látja annak hibáit. ”

50