Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)
Nagy Péter: A könyvkiadó
gathatjuk; mindenesetre már ekkor leikébe plántálódhatott az önmagával és könyvnyomtató műhelyével szembeni igényesség, amelyet apja, Kner Izidor már megkövetelt és megvalósított. Mert a nyomda felívelésének, hazai majd nemzetközi híre kibontakozásának alapjait az apa rakta le, mint ahogy benne támadt fel a kiadói ambíció is elsőként; de ha mindezt nem is sejtett színvonalon Imre meg tudta valósítani, az nem az apa érdeme volt, hanem kizárólagosan az övé. A fiatalember húszas éveiben járt, amikor két sorsdöntő találkozás - mondhatni - meghatározta jövendő pályáját. Az első Balázs Béla volt. Balázs Knernek nemcsak önmagát jelentette, bár műveltségben, tehetségben, ötletben és vonzerőben ez sem volt kevés; hanem egy egész szellemi kört, Lukács Györgyöt, Lesznai Annát, a Vasárnapi Kör csodálatos pezsgését. Mi már, akik jó két nemzedéknyi távolságból tekintünk rájuk, alig-alig érzékeljük, mi minden választotta el ezeket a tízes évek közepe táján fellépő fiatalokat az előttük járó „befutottaktól”, a Nyugat-nemzedéktől. Nekik ez már lejárt, túlhaladott volt, ők már mást, újat akartak; s Kner Imre ennek szolgálatába akarta állítani magát, műhelyét és tehetségét. El is kezdte: kiadta Lukácsot, Balázst, Lesznait-de jött az összeomlás, a forradalmak, az emigráció: baráti köre magára hagyta Kner Imrét s ettől kezdve csak ritka levelekben érintkezhettek, de a gyomai nyomdász egy életen át hordozta szívében az elszakadás keserűségét, a baráti együttműködés nosztalgiáját, a magáramaradottság szomorúságát. S a könyvkiadói vállalkozás igényét: az eszközt, amelyet atyái s a maga szorgalma a kezébe adott, mindig valami nemesebbre, messzebb mutatóra akarta felhasználni. A másik nagy találkozása Kozma Lajossal volt. A nála hat évvel idősebb s rendszeres iskoláztatású fiatalemberrel való találkozása némileg későbbi, mint Balázzsal; de egész életútja szempontjából sokkal jelentősebb. Kozma tudatosítja benne addig tán félig sem 25