Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)
Nagy Péter: A könyvkiadó
A könyvkiadó Nagy Péter Az ifjúság szivárványos ködéből egy sötét szempár néz rám: tüzes és szomorú. Kner Imre szeme, mely megmaradt a lélek mélyén, míg az arc vonásai kimosódtak belőle. De tán nem is csoda: az arc legtöbbször csak test, de a szemből a lélek szól. Bennünket jó generációnyi távolság választott el egymástól - Kner Imre apám nemzedékéhez tartozott, ahhoz a nemzedékhez, amely fiatalemberként, fiatal férfiként élte át a századelőt, Ady forradalmát, a Nyugat diadalmát, az első világháború céltalan ocsmányságait, a forradalmak viharos lelkesedését, a fehérterror riadalmát-hogyan kerülhettünk mégis össze? Egy jótékony véletlen folytán, melynek mély s maradandó hatása lett életemre: végzős gimnazistaként, kezdő egyetemistaként rendszeres résztvevője lehettem Kozma Lajos kedd esti Belvárosi kávéházbeli asztaltársaságának: itt találkoztam néhányszor Kner Imrével, váltottunk is néha szót - s maradt meg emlékemben a szeme, ez a sokat mondó, még többet tudó tekintet. Ha már szóba került, hadd mondom meg, hogy Kozma Lajos, az építész és belső tervező, a könyvművész és grafikus kávéházi asztala egyike volt azoknak a fontos és érdekes szellemi műhelyeknek, amelyek tán a múlt század közepe óta éltek-alakultak a főváros különböző kávéházaiban, általában egy-egy erősebb egyéniség sugárzásában s amelyek — legalábbis a fővárosi értelmiség nem jelentéktelen része számára - a hiányzó demokrácia politikai fórumait pótolták. Tapasztalatból mondhatom: fiatal embernek itt helyet kapni többet ért, mint számos egyetemi kurzus. Az asztal törzsvendégei voltak Kaesz Gyula, a belső tervező és a bútorok művésze, Lukáts Kató, a felesége, korának jelentős grafikusa, 23
