Haiman György (szerk.): Kner Imre emléke 1890-1990 (Békéscsaba–Gyomaendrőd, 1990)

Hudák Julianna: …emléke a múzeumban…

hatása. Közülük több megvalósult, a címlaptervekből kész könyv lett. Igen érdekesek a Kner Izidor „Eszmék és viaskodások” című könyvéhez készült vázlatok, amelyek közül az egyik 1906-ban kivi­telezésre került. Kner Imre ekkor tizenhat éves volt. Két évvel később ő tervezte Thury Zoltán összes műveinek tipográfiáját és kötését. A Röpke Lapok című folyóirathoz érdekes, gazdag képze­lőerőre valló címlapokat tervezett 1907-ben és a rákövetkező években. Hasonló szellemű, betűszedői bravúrral megoldott színes cím­lapot tervezett 1909-ben a jó nevű Grafikai Szemle című folyóirat­nak, aminek megjelenése a fiatal tipográfus számára kitüntetésnek számított. Ifjúkori rajzai között meg kell említeni a nyomda újjáépítésére vonatkozó terveit, amelyek megmutatják, milyennek képzelte el egy tizennyolc éves fiatalember a nyomda épületét, korszerűen elrendezett és célszerűen megszervezett üzemeit. Fiatalkori terveinek egy másik, korábbi része a Békés Megyei Levéltárban maradt fenn, ahol a „Lipcsei szakiskolai munkáim” című kis gyűjtemény az 1904. és 1905. évi tipográfiai tervezési fela­datait foglalja magában. Ezek is a már említett szecessziós hatást tükrözik, amiről később tanárait elmarasztalva és egyben önkriti­kusan nyilatkozott. Ugyanakkor nem mulasztotta el, hogy a sze­cesszió pozitívumairól is említést tegyen, amihez az 1930-as évek­ben bizony bátorság kellett. Különös érdeklődést tanúsított a színek és a színes nyomtatás iránt. E tárgyhoz tartozott „A színharmónia” című, 1909-ben megjelent korai publikációja. E tanulmányait folytatva és kibő­vítve, 1915-ben nagy kísérletbe fogott a hangok és színek rokon­jelenségeinek megvizsgálása céljából. Nagy grafikai hozzáértéssel készített szín- és kottadiagrammjainak sorozata múzeumunk gyűj­teményét gazdagítja. E kísérleteihez tartozó elméleti fejtegetései­nek kézirata viszont a Békés Megyei Levéltárban található. 114

Next

/
Oldalképek
Tartalom