Almay György - Bognár Istvánné - Séthy Imre: Iparjogvédelem. Kézirat - Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából 4251. (Budapest, 1964)
Szabadalmi anyagi és eljárási jog
fontos valamely adatnak (pl. hőfoknak) tág határai vannak, célszerű több példát közölni: egyet az alsó, egyet a felső határ közelében, egyet pedig a legkedvezőbb eljárási körülmények között. A leirás végén azt, ami uj és amit a bejelentő, mint szabadalmat oltalom alá kiván helyezni, egy vagy több igénypontban kell foglalni. A leirásban az igénypontokat "Szabadalmi igénypontok" cimmel kell ellátni. Az igénypontok a találmányt egy-egy mondatban határozzák meg, a műszaki megoldásnak az ismerttől különböző jellegzetességeivel. Az igénypontok sorozatában a legáltalánosabb megoldást védő igénypontból kell kiindulni és a többi igénypontban egy-egy különleges megoldást kell foglalni. Minthogy a törvény szerint az igénypontok hiányosságát a leirás egyéb részei nem pótolják, minden olyan kiviteli alakot, változatot vagy föganatositási módot, amelynek az általános megoldáson túlmenő műszaki előnye van, külön igénypontba kell foglalni. Az igénypont tárgyi körből és jellemző részből áll. A tárgyi kör valamely már ismert berendezést, gépet, készüléket, eszközt, tárgyat vagy eljárást jelöl meg, amelyet a találmány megváltoztat és tökéletesit. Ilyen tárgykör például: tüzelőberendezés mozgó rostéllyal, vagy eljárás porcelánszerü üveg előállitására. A jellemző rész a találmány és az ismert megoldás között levő különbségeket tartalmazza. Például: melyre jellemző a szén haladásával ellenáramú levegőt vezető osztályozócső, a csőben levő szénből a levegőárammal elragadott szénport kiválasztó ciklon stb. A tárgyi kört a jellemző résszel "amelyre jellemző", "amelyet az jellemez" vagy "jellemezve" szavak kötik össze. A szabadalmi oltalom tárgyát az igénypont tárgyi körének és jellemző részének adatai együtt adják. Az igénypont-sorozat valamennyi tagjai vagy közvetlenül vagy közvetve kapcsolatba legyenek az 1. igényponttal például: az 1. vagy 3. igénypontban meghatározott tüzelőberendezés kiviteli alakja, melyre jellemző.. . Pótszabadalmi bejelentés esetében az 1. igénypontot is kapcsolni kell a törzsszabadalom valamelyik igénypontjával. Például a 150 000 lajstromszámu szabadalom 8. igénypontjában foglalt szerkezet kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy. .. Általában szerkezetet alkatrészeivel és azok kapcsolatával, eljárást pedig műveletekkel, ezek sorrendjével, az alkalmazott szerekkel és a műveleti körülményekkel (nyomás, hőfok, töménység, időtartam stb.) célszerű jellemezni. Ha nem tartozik a találmány lényegéhez, a szerkezetnél az anyag jellemzőt és az eljárásnál az eszköz jellemzőt mellőzni kell, mert ezek korlátozást jelentenek a védelemben. Az igénypont jellemzői között a hatás megjelölését és a negativ jellemzőket lehetőleg kerülni kell. Az igénypontban a rajzra utaló számjelzéseket és ábraszámokat zárójelbe kell tenni. A túl szűk igénypont a szabadalmat könnyen megkerülhetővé teszi, tehát nem nyújt kellő védelmet. A túl tág igénypont viszont több támadási lehetőséget nyújt a felszólaláshoz vagy a megsemmisítési perben. Megfelelő oltalmat csak- 30 -