Garay Tóth János et al. (szerk.): Holográfia és humanizmus - Gábor Dénes (Budapest, 1995)
küldhetem az I.E.E. Journalben megjelent hosszú cikkemet. De sajnos még mindig nem kaptam meg a különlenyomatokat, mert közben két hétig teljesen megálltak a nyomdák, az angol elektrotechnikus egyesület pedig jelenleg csak úgy ontja a publikációkat, úgyhogy még nem is tudom mikor fognak ráérni a megrendelt 500 különpéldány nyomtatására. - A fönti kérdésre az a válasz, hogy mikor egy hasiték átfutott a filmen, jön egy másik, és azután egy harmadik, úgyhogy nem sokat veszít az ember a szövegből. De a részletes magyarázatért mégis csak jobb lesz, ha megvárjuk a különlenyomatokat. Nagy élvezettel olvastam el az elektroncsövek mechanikájára vonatkozó cikkeit. Ezeken bizony rajta van az Ön jellegzetes egyéni pecsétje: Kísérletileg beigazolni azt is, amit mások bizonyíték híján is hajlandók elfogadni. Mai napság bizony sajnos nagyon kezd kiveszni az ilyenféle kritikus szellem a fizikából, a klasszikus fizikát mindenki befejezettnek nézi. Pedig korántsincs befejezve, mert nemcsak a h a klasszikus fizika határa, hanem az e2/mc2 (a klasszikus elektronrádius reciproka) szintén rejtélyes paradoxonokra vezet. Sajnos ezekhez nemigen lehet közelférkőzni azokkal a szép, elegáns egyszerű kísérletekkel, amelyeket Ön annyira kedvel, hanem csak kétszáz tonnás cyclotronokkal és synchrotronokkal! En is sokat foglalkoztam az utóbbi években az elektroncsövek elméletével, amint azt látni fogja két munkámból, „Energy Conversion in Electronic Devices”, Journ. I.E.E. és „Stationary Electron Swarms in Electromagnetic Fields”, Proc. Roy. Soc. De ezenfelül még sok mindent összeírtam amit nem publikáltam. Kidolgoztam az elektroncsövek elméletét hamiltoni formában, vagyis olyan formában, hogy a valósággal beálló karakterisztika stb. extrámmá tesz egy bizonyos tér-idő integrált. Ez többek között az energia-impulzus egyensúlyt is tartalmazza. Változó mágneses terek esetében még van egy kis nehézség, amelyet nem értem rá legyőzni, talán majd egyszer ezt is publikálom. - A publikációimból azt a benyomást szerezhetné, hogy egészen teoretikus fizikus lettem, de ennek inkább az az oka, hogy a kísérleti munkáim nem voltak alkalmasak publikációra. Bizony tíz éve nem publikáltam semmit a kísérleteimről, pedig csaknem egész nap kísérletileg dolgozom és csak este érek rá teoretizálni. Teóriáról lévén szó, eszembe jut persze a mi öreg kiváló szegény barátunk, Bródy Imre. 1945 novemberében Born professzornál jártam Edinburghben, egy kis előadást tartottam a kollokviumában és utána családi körben beszélgettünk róla. Born 25 év után is nemcsak kitűnő fizikusként emlékezett rá, hanem nyilvánvaló szeretettel is emlegette. Önről is beszélgettünk, mert ott volt Reinhold Fürth, a volt kiváló prágai fizikai tanár (most Londonban, a Birckbeck College-ben magántanár), aki ismeri Önt. Megvallom, annak a példájaként került Önre a szó, hogy mennyire nem érdemes Magyarországon jó fizikusnak lenni! - Néhány hónappal később Cambridge-ben találkoztam 19
