Mándy György: Hogyan jöttek létre kultúrnövényeink? (Budapest, 1971)

A fontosabb termesztett növények származása és elterjedése - Mák

körülire becsülik. A Robbenhausenből előkerült, s apróbb máktok a korai kőkorszakból (neolitikum) származik. A granadai leletek már különböznek a sertés mák tokalakjától, tehát már akkor sem származhattak tőle.

A franciaországi „fekete mák” ősrégi idők óta honos változat Dél-Franciaországban. Marseille mellett a negyedkori tufában találtak egy máktok maradványt, amelynek alakja nem sokban különbözik a „fekete mákétól”. Ennek is nyitottak a tokjai, és a bibesugarak száma 13 volt. A lelet azt mutatja, hogy a jégkorban a fekete mákváltozat az ember beavatkozása nélkül is kialakulhatott.

Számos mák maradvány került elő a Feder-tó melletti Wasserburg Buchau-i ásatásokból. Ott találtak egy agyagedényt, amely tele volt mákkal, de volt benne jócskán szeder és málna kőmagocska is. A magvaknak az alakja teljesen sértetlen volt, amiből azt következtették, hogy az ősember bélcsatornáján épségben haladtak át, tehát a tokokat magvastól együtt fogyasztotta el. Ilyeneket találtak a tóüledékben is. Az egészben elfogyasztott tokok valószínűen „fűszerként” vagy gyenge bódító-anyagként szolgáltak.

Hogyan került mégis a mák Dél-Németország és Svájc területére a neolit korban ? Úgy látszik, hogy a neolit vándorlás alkalmával az ősember magával vihette Ázsiából, a kezdetleges gabonával együtt. Természetesen, a vándorlás több hullámban történhetett, s hazánk területén is átvonultak. Erre enged következtetni a dunaújvárosi feltárásból származó bronzkori mákmag-lelet.

Az ópiumnak méregként való használata ősrégi. Az Odüsszeiában Homérosz említ egy „nepenthe” nevű szert, amely borral bevéve „gondot űz és minden bajnak emlékét megöli”. Szutórisz úgy véli, hogy ez az anyag az ópium lehetett. Egyiptomban a mák termesztése még bizonytalan, mert a sírfeltárásokban a mák nyomára nem akadtak. Plinius ugyan említi, hogy az egyiptomiak a mákot gyógyszerként használták, de lehet, hogy azt más vidékről hozták. Ténylegesen a mákot nem termesztették. Éppen így a régi zsidók sem ismerték.

Kínában még a Tang-dinasztia korában a mákot nem ismerték. Csak i. sz. a VIII. században említi a mákot Csen-Csang-Csi könyvében, s a XII. századtól kedve már bélbántalmaknál gyógyszerként használták. Az ópiumszívás szokását a dohányzással együtt a kínaiak 1609-ben ismerték meg, s ez a Fülöp-szigetekről került hozzájuk.

169