Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gyár története a felszabadulástól napjainkig
mintegy 50—60%-a fiatal, akiknek kezében, ecsetvonásaiban, felfogásában, öntudatában él a hagyománytisztelet, és akik tisztában vannak hivatásukkal. A hagyományokhoz való ragaszkodás és az örök megfiatalodás utáni törekvés jellemzi a gyár valamennyi dolgozójának munkáját. Jelentős gyári beruházásai révén élénk bizonyítéka Herend jövőjéért érzett felelősségének népgazdaságunk is. A bevezetőben említett kossuthi szavak jutnak eszünkbe, amelyek akkor hangzottak el, amidőn az osztrák udvar gáncsvetései erőszakkal oltották el szerte hazánkban a porcelánipar megteremtéséért lobogó tüzeket. „A magyar műipar ezelőtt hasonlított a puszta virághoz... melyet a nemzet kedvenc gyermeke gyanánt veend dajkáló karjaira... amely majd önerejével meg bírjon állni...” Herend átvészelte a nehéz évtizedeket, századunkban modern viszonyok között már nem melegházi gondozást igénylő dísznövény, hanem az élő élet virága, fejlődése biztosított az új századok idejére.