Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A Fischer-utódok és a részvénytársaságok kora 1876-tól 1920-ig
A részvénytársaságok sorozatos sikertelenségei miatt nagyon nehezen akadt vállalkozó, aki a megváltozott gazdasági életben az új művészi irányok korában a stafétabotot átvegye, s a gyárat a korábbi hírnevét megillető helyre állítsa. * Végül is maga a kormány ajánlotta fel megvételre a tatai Fischer Dezső kilenc gyermeke közül Jenőnek. Fischer Jenő évekig élt külföldön: Londonban, Párizsban, Brüsszelben. Nagy érdeklődéssel tanulmányozta a kerámiaipart és a különféle művészi törekvéseket, amelyekről feltűnést keltő tanulmányai is jelentek meg. 1893-ban elvállalta az ungvári porcelángyár művészeti vezetését. Dániel Ernő, akkori kereskedelemügyi miniszter a három ízben csődbe jutott herendi gyár megvételére közvetítő tárgyalásokat folytatott Fischerrel. A tárgyalások eredményeképpen a harmadik Fischer generáció 1896 telén vette meg a 80 000 forintot érő gyárat 5000 forintért, jelzálog adóssággal együtt, amely a többszöri államkölcsönökből eredt. A győri kereskedelmi és iparkamara évi jelentése bizakodással emlékezett meg az új vezetésről, amelytől Herend régi hírnevének visszaszerzését várta. A gyár vezetésében történt változás hazánk történetének nevezetes esztendejére esett. Nemes buzgalommal készült az ország ezeréves fennállásának ünnepére, amelynek nyitányát Szilveszter éjjelén az ország egész területén egyszerre megkondult harangok zúgása adta meg. Az ünneplés láza teljesen háttérbe szorította a dualista monarchia gazdasági, társadalmi problémáit. Az ünnepi fények kihunytéval annál sötétebben tűnt elő a valóság, a dualista rendszerben fejlődő magyar ipar, ezen belül a magyar kerámia- és porcelánipar égető kérdései, a ki nem elégített és felgyülemlett panaszok, a sokszor leírt, sokszor jobbról-balról kerülgetett, egy-egy goromba sarkot le is faragott, de még végleg meg nem oldott kérdések: a közös vámterület,!^) a szakmunkáshiány, a munkások oktatásának kérdése, a cseh porcelángyárak egyenlőtlen versenye. Ezek és hasonló gondolatok foglalkoztatták Fischer Jenőnek a kereskedelemügyi miniszterhez benyújtott kérvényét is. A gyár átvétele után hosszabb időt töltött külföldön a porcelángyárak tanulmányozása céljából. „E tanulmányok, valamint a már Herenden is szerzett tapasztalatok csak megerősítenek abban a nézetben, hogy a gyárat kizárólag mint iparmüintézetet lehet új életre kelteni és fenntartani.” Ezt a megállapítását azzal támasztotta alá, hogy Herend környékén egyetlen olyan tényező sincs a bakonyi bükkfán kívül, amely a közönséges porcelán fajanszgyár létjogosultságát biztosítaná. Amit Herend nyújthat, az a művészete. Elkerülhetetlenül szükséges — írja Fischer — a gyár renoválása, műszaki felújítása, mert a négy égetőkemencéből a szerkezeti felépítés miatt csak egy alkalmas porcelán égetésére, a fajanszkemencéket pedig porcelánkemencékké kell átalakítani. A nagyértékű modellek javításra és kiégetésre várnak. Mindezek kijavításához és a gyár további prosperitásához Fischer Jenő az eddigi másfél %-os 80 000,— Ft-nyi kölcsönt továbbra kamatmentesen kívánta, az átalakítási költségekre viszont négy, félévenkénti egyenlő részletekben összesen 10 000,— Ft segély kiutalását kérte. A tanoncok gyakorlati oktatására hívta fel a miniszter figyelmét. Meg- 53
