Sikota Győző: Herendi porcelán (Budapest, 1970)
A gyár fénykora 1851-től 1873-ig
Sir Robert Wallace, Westmorland hercege s az angol arisztokrácia köréből sokan mások.(62) Fischer a londoni sikert megpróbálta értékesíteni, de erőfeszítései ezúttal is inkább művészi téren mutatkoztak. Helyes volt, hogy a sikert jelentő művészeti elvekhez ragaszkodott, s azt továbbfejleszteni kívánta, de mindezt messzetekintő tervszerűséggel kellett volna párosítania, további technikai fejlesztéssel és céltudatosabb piacszerzésekkel. A porcelángyártás már említett sok összetevőjéből Fischer csak a művészeti részt képviselte. Hónapokig bajlódott egy-egy új mintának művészi és technikai kivitelezésén, miközben megfeledkezett a gyárvezetéshez tartozó, mintegy állandóan ható tényezőről: a kereskedelmi aktivitásról, újabb piacok felkutatásáról s megszerzéséről. Kétségtelen, a szép áru már maga is jó kereskedelmi propaganda, de egyedül nem elégséges. Fischer megelégedett azzal, hogy Fischer Lipótot mint a gyár ügynökét a csehországi és német üzletkötéseivel megbízta,(63) s tatai családi házuk első emeletét állandó kiállítási és eladási teremmé alakította át.(64) Az európai gyárak sorába került Herendnek azonban műszaki felkészültséggel, valamint élénk pénzforgalommal is lépést kellett volna tartania. A Rotschild-féle kölcsönt sikerült visszafizetnie, s most Fischer az államhoz fordult. Bár a nagy európai gyárak mind állami támogatást élveztek, Fischer kérelmét ugyanakkor elutasították. E nehézségek ellenére a gyár eljutott tengeren túlra is termékeivel, és 1853-ban a New York-i Nemzetközi Ipari Kiállításon első díjat nyert. („For fine porcelaine Hungarian vase.”) A kiállítás első napján az Egyesült Államok elnöke, Franklin Pierce több herendi porcelánt vásárolt, és már másnap az osztrák konzul jelentést küldött kormányának, hogy az összes kiállított tárgyak elkeltek.(65) Fischert újabb sikerei nem kápráztatták el, de a kerámia és porcelán értékesítése terén beállt rendkívül nehéz helyzet megnehezítette minden további lépését. A pest-budai Kamara 1853. évi hivatalos jelentése arról ad hírt, hogy a porcelánkereskedelem forgalma felére csökkent. E jelenség okául a magas élelmiszerárakat és a munkásbérek emelkedését, valamint a hosszantartó keleti háborút említette. E kamarai területet — amely Herend legjobb belső piacának bizonyult — a jelentés szerint valósággal elárasztották az olcsó bécsi és cseh porcelánáruk.(66) A protekcionista vámrendszer sorompói mögött kialakított osztrák ipar és banktőke fölénye — függetlenül az abszolutizmus idejére átmenetileg korlátolt gazdasági fejlődésünktől — szánalmas tengődésre ítélte nemcsak a porcelánipart, hanem általában iparunkat. Ha e korból származó újságokat, folyóiratokat lapozzuk, lépten-nyomon az elnyomó osztrák vámpolitika, s a közös vámterület megoldatlan kérdéseibe ütközünk. Az osztrák nagypolgárság elérte gazdasági célját az abszolutizmus korában: olcsó, biztos ipari és mezőgazdasági nyersanyagot szerzett iparosodott területei számára, s ugyanakkor ipari termékeinek szabad piacot biztosított a magyar „tartományiban.(67) A céhes iparból kiemelkedett magyar nagypolgárság szűklátókörű volt, s legfeljebb csak addig jutott el, hogy az 1851-ben megalakított Pesti Lloyd társulatot inkább magáénak érezte, mint az osztrák szervezetű kamarát.(68) Lapjuk, a Pester Lloyd a későbbiek folyamán Herenddel is több cikkben foglalkozott. A közép- és kispolgárság az adott körülmények között a külföldi porcelán csillogása mellett nem látta meg, hogy milyen súlyos gazdasági következménnyel 29